További éveket vesztegethetünk el

Amíg az IMF–EU-mentőcsomagot igénybe vette Magyarország, addig előre egyeztetett prognózist közölt a Pénzügyminisztérium és az MNB. Most, hogy a Költségvetési Tanács szakértői stábját szélnek eresztették, ismét a jegybank számításai szolgálnak fogódzóul a piaci szereplők számára, ha nem akarják kritika nélkül elfogadni a kormány számításait.

Kritika pedig éri a büdzsét bőven, ugyanis a nyugdíjreformból származó egyszeri bevételek nélkül az előirányzat duplájára is rúghatna a deficit. A 2012-es költségvetésben is a GDP bő egy százalékát kitevő lyuk található, habár annak befoltozására még van némi idő. Nyilvánvalóan találnak módot erre, de félő, hogy az amúgy sem acélos növekedés rovására megy majd mindez. Hacsak nem bizonyul túl pesszimistának a jegybank növekedési prognózisa, amelynek értelmében – autóipari óriásberuházások ide vagy oda – nem tud tovább gyorsulni jövőre a magyar gazdaság.

Ez a vészjósló üzenet egyben a Széll Kálmán-tervnek is kritikája, hiszen az éppen arra épül, hogy a növekedés belső motorjait indítja be. Míg az előző kabinetek idején ahhoz szokhattunk hozzá, hogy a kormány ugyan letesz terveket az asztalra, de azokból alig valósít meg végül valamit, most az MNB tulajdonképpen azt állítja, hogy maga a terv nem konzisztens. Ha valóban téves feltételezésekre épülnek Matolcsyék számításai, és az átalakítások nem a kellő hatást váltják ki a gazdaságból, akkor további éveket vesztegetünk el. Biztos receptet, kizárólagosan jó modellt azonban a közgazdaságtan eddig mindhiába próbált kidolgozni. Így csak az a biztos, hogy egy évtized múlva meg tudjuk mondani, kinek volt igaza. Ha ez akkor még számít egyáltalán.