Fél szemmel nézi a világot a vidékfejlesztési koncepció

A magyar vidék évtizedek óta kezeletlen sérüléseit a politikai felhangoktól eltekintve több ponton kiváló éleslátással fogalmazzák meg a szerzők, a kirajzolódó jövőkép viszont legalábbis kérdéses. A mezőgazdaságot a foglalkoztatáspolitika vidéken bevethető csodafegyvereként lefestő anyag össztársadalmi, már-már nemzetstratégiai célkitűzéseket fogalmaz meg, miközben megfeledkezik a nemzetközi gazdaságról, a piacokról és a profitabilitás végül mindent eldöntő szempontjáról.

A szakértelem, a tőke hiányával és az Európai Unió követelményrendszerével viszonylag keveset törődő anyag nem a már meglévő nagyobb vagy akár kisebb családi gazdálkodások megerősítésén és versenyképessé tételén fáradozik, hanem eddig sosem látott százezreket vonna be az agráriumba. A módszer a kifejezetten kicsiben játszók helyzetbe hozása. Ezzel ugyan lehet munkahelyeket teremteni, de a rendszer hosszabb távú finanszírozásához szükséges profitabilitást, a nemzetközi piacokon való versenyképes szereplést ez távolról sem garantálja, inkább gátolja.

Persze nem jelenti mindez azt, hogy a téma felvetése ne lenne jogos. A magyar vidék helyzetének megnyugtató rendezése nélkül nem sok jóra számíthat az ország. Azt sem vitatja senki, hogy a vidék helyzetének megoldása összetett gondolkodást kíván. Ám a közgazdasági racionalitás, a piacokon való sikeres szereplés nélkül mindez az adófizetők pénzén fenntartott, a jelenleginél jóval kövérebbre hizlalt szociális rendszer. Olyan luxus, amelyre még nálunk gazdagabb országoknak sem telik.