BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb gigatartozás a görög csomag - a befektetők tapsolnak

Valamivel kisebb lett a második görög csomag, mint amiről a piacon az utóbbi időben pletykálta, a tegnap éjjel véget ért csúcstalálkozón arról állapodtak meg az európai vezetők, hogy 109 milliárd eurós többletforrást fognak biztosítania görögök számára az EFSF állandó alapból.

Az uniós vezetők megállapodásukban viszont a korábbi híreszteléseknél nagyobb mértékű hozzájárulást várnak a politikusok a magán hitelezőktől, akiknek – a zárónyilatkozat szerint – három év alatt 37 milliárd euróval kell hozzájárulniuk a görögök kimentéséhez, így a végső ceh 146 milliárd euró. Korábban még olyan híreket lehetett olvasni, hogy a második hitelcsomag mérete akár 160 milliárd euró is lehet, amiből legfeljebb 30 milliárdot szednének be a magánszektorból.
 
Ennek ellenére a tegnapi piaci hangulatnak inkább pozitív lökést adtak a kiszivárgott hírek, ugyanis az előző napi riadalommal szemben kiderült, hogy nem lesz adósság elengedés, vagyis a görögök továbbra is vállalják kötelezettségeiket, és legfeljebb önkéntes alapon kell a hitelezőknek vagy az adósságmegújításhoz, vagy a futamidők kitolásához hozzájárulniuk. Vagyis a keserű pirulát nem sikerült lenyelnie az uniós vezetőknek, így maradt a körülbelül 340 milliárd eurós görög adósság a különböző hitelezők könyveiben.
 
A részletek még nem ismertek, például, hogy mely intézmények milyen feltételekkel vállalják az önkéntes alapú kisegítést, a tegnapi találkozón mégis néhány fontos elem is napvilágot látott, így például, hogy a második görög mentőcsomagban 3.5 százalékos kamatra vehetnek fel kölcsönt a görögök. A futamidő átlagokat 7,5 év helyett 15 évben fogják meghatározni.
 
Az EFSF alapot pedig lehet bankok feltőkésítésére és államkötvénypiaci intervencióra is használni, akár a másodpiacon is, ami kvázi egy európai QE1-et jelent (igaz nem jegybank teremtette pénzből, hanem az adófizetők hozzájárulásából). Tehát az alap mandátumát kiszélesítik. A tervezet egy „Marshall-terv” szerű beruházási támogatást és növekedés serkentő uniós intézkedéscsomagot sürget a görögök számára, nyilván már az is baj, ha tartósan recesszióban rekednének a görögök.
 
A bankok feltőkésítése 25 milliárd eurót vihet el első körben. A program szerint a feltételek az írekre és a portugálokra is ugyanúgy vonatkoznak. Várhatóan péntek délelőtt is folytatódik a tegnapi pozitív hangulat a kereskedésben, ugyanis a részleteket még csak most kezdik emésztgetni a piacok. De az már érződött csütörtökön is, hogy a görögök sikeres kimentését inkább értékelik a befektetők. Péntek reggel a madridi kereskedésen az irányadó index 15 perc alatt 2 százalékot erősödött, de az európai indexek mellett a főbb ázsiai mutatók is jelentős korrekciót mutattak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.