Kormányzati stop - Úgy spórolnak, hogy hagyják összedőlni az épületet

A kormányzati igények sokrétűek lehetnek. Épületfelújítás, irodaszer-beszerzés vagy éppen informatikai szolgáltatás, netán tanácsadói szolgáltatás: mind-mind a mindennapi munkát segítő és támogató beszerzés. Annak eldöntése, hogy mi minősül létkérdésnek, vagy mi nem, nem lehetetlen, de valakinek vállalnia kell a felelősséget. A 2011. szeptember 20-án hatályba lépett 1316/2011. (IX. 19.) Korm. határozat szerint az elbírálás a Magyar Államkincstár elnökének benyújtott és általa véleményezett kérelem, illetve a Miniszterelnökséget vezető államtitkár döntése alapján történik. Ugyan a kormányhatározatból nem derül ki, de mindez a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban kezdeményezhető eljárás alapján, határidők meghatározása nélkül történik.

A kormányhatározat egy dologra biztosan felhívja a figyelmet: baj van. Ha már három intézményen kell határidő nélkül keresztülmennie egy kérelemnek, amely a kormány irányítása alá tartozó költségvetési fejezetekből történő költés esetén az érintettek beszerzési igényeinek engedélyezéséről szól, anélkül hogy bármilyen fellebbezési lehetőséggel, eljárási részletkérdéssel terhelné az érintetteket, mutatja, rohammunkában készült a határozat. Nincs összhangban a közbeszerzések központi engedélyezéséről és ellenőrzéséről szóló 46/2011. (III. 25.) Korm. rendelettel, nincs tekintettel semmi másra, csak a beszerzések általános lassítására, akadályozására.

A mintát a korábbi kormányzat vezette be a közbeszerzési szakma számára – sajnos sikerrel. Valóban megakadályozhatók így a beszerzések, van lehetőség spórolásra és egy konzervatív gazdaságpolitika eszközeként arra, hogy az érintett intézmények elhalasszák beszerzéseiket. De a kormányhatározat ezen túl mutat. A hatályos szerződések felülvizsgálatáról, a lejáró szerződések megújításának általános tiltásáról, az igények drasztikus csökkentéséről van benne szó. A határozat szóhasználata, a feladat szűkszavú meghatározása, az eljárási szabályok kormányrendeleti rögzítése helyett alkalmazott kormányhatározati beavatkozás a működő intézmények mindennapjaiba mind azt mutatja: az utolsó eszköz, a beszerzések drasztikus akadályozása, a meglévő szolgáltatások lemondása az egyedül megmaradt lehetőség.

Amikor a bajban lévő háziasszony, aki már rég nem autóval jár, lemondja a tv-előfizetést, kikapcsolja a fűtést, nem kapcsolja fel a villanyt, racionálisan cselekszik. De a kormányzati munkában ez a módszer megkérdőjelezhető. Ha lemondjuk a szoftverek supportját, ha nem engedjük a kollégákat Brüsszelbe, ha úgy spórolunk, hogy hagyjuk összedőlni épületeinket, úgy csak és kizárólag a jövőben szükséges kiadásokat növeljük, vagy éppen hátrasoroljuk magunkat az európai nemzetek között folyó versenyben. Közvetett hatása a hasonló típusú spórolásnak beláthatatlan. A háziasszony is megkérdezheti a férjét, egyeztet a szomszéddal, utánanéz olcsóbb lehetőségeknek. Esetünkben a háziasszony azonban nem tépi szét a sárga csekket, és nem csinál úgy, mintha minden szerződését joga lenne egyik pillanatról a másikra következmény nélkül felmondani, mert tudja, hogy ez a későbbiekben sokkal többe kerülhet neki. A háziasszonynak vélhetően nincs mély jogi ismerete, nem olvasott el minden szerződést, és nem készít kontrollingjelentéseket, ellenben pontosan tisztában van a család költségvetésével. Különbséget lát a csekkek sorban történő kifizetése és azok megsemmisítése között, szerződései újragondolása, beszerzéseinek hatékonyabbá tétele és azok felmondása között.

Van tehát középút, amely a hazai közbeszerzések hatékonyabbá tételéről szól. De krízishelyzetben megkedveltük a beszerzések leállítását mint a válság kezelésének kézenfekvő eszközét. Kár érte, sok háziasszony másként döntött volna.

Van tehát középút, amely a hazai közbeszerzések hatékonyabbá tételéről szól.

Tátrai Tünde Van tehát középút, amely a hazai közbeszerzések hatékonyabbá tételéről szól. -->