Oszkó: A Fidesz jó ideje próbál egymásnak ellentmondó ígéreteket tenni

Sok helyet nem szeretnék pazarolni arra, hogy újra felelősségelhárító, múltba mutogató politikai kliséket cáfoljak, mert valószínűleg szinte mindenki kívülről fújja és unja már azokat a tényszerű megállapításokat, hogy a korábbi válságkezelés hatásaként a kormányváltáskor az államadósság az uniós átlagon állt, a költségvetési hiánypályát pedig sok akkori, európai kormány irigyelte volna az új kabinettől. A 2010-re notóriusan és persze hamisan 7 százalékos hiányt vizionáló és örökölt csődhelyzettel riogató kormányzati kommunikáció azonban érdekes összefüggéseket mutat a 2012. februári évértékelő beszéddel.

Aki persze alapfokú matematikai műveletek elvégzésére képes, könnyen beláthatja, hogy bármiféle csődhelyzet öröklésének világgá kürtölése ordító ellentmondásban volt azzal, amikor a kormány állítása szerint a megszorítások leállításával és azonnali adócsökkentéssel kezdte a munkáját. Egy ilyen művelet nyilván magában eredményezi a költségvetési deficit megugrását, amely könnyen magyarázhatja utólag a propagandacélú 7 százalékos hiánykampányt. Ahogy azt is, hogy amikor a nemzetközi szervezetek cáfolták és visszautasították a szükségszerűen magasabb deficitpályát, a kormány a tartalékok felélését választotta, és államosította a magán-nyugdíjpénztári megtakarításokat.

A valóság ugyanis az, hogy a Fidesz jó ideje egyszerre próbál egymásnak ellentmondó ígéreteket tenni a lakosság állami juttatásokból élő, inaktív részének és a jövedelemtermelésben és adózásban részt vevő és terheket vállaló aktívaknak, melynek a párhuzamos az igénye a legutóbbi évértékelő beszédből is határozottan visszaköszönt. Talán magyarázható ez a fajta politikai taktika a két korábbi vesztes parlamenti választás élményével, melynek következtében a Fidesz – bármennyire is az aktív középosztályt tekintette szavazóbázisának – úgy gondolja, hogy minden eszközzel magához kell kötnie az inaktív társadalmi csoportokat is. A jelenlegi gazdasági viszonyok közt folytatott kalandor és csodaváró pénzügypolitika azonban továbbra sem más, mint az a szocialista időszakban sokat kárhoztatott fiskális alkoholizmus, melyből a kijózanodás annál fájdalmasabb tud lenni.

Bár a kormány állításával ellentétben számos ponton már most is rákényszerült a megszorításokra, hiszen csökkenteni volt kénytelen állami ellátásokat és emelni például forgalmi típusú adókat, valójában gazdasági értelemben eddig csak időt húzott. A Fidesz „buldózere” a lakosság anyagi életkörülményeit érintő területeket eddig igazából érintetlenül hagyta, és sokkal inkább az alkotmányosságnak, a választójogi szabályozásnak, a kormánytól független demokratikus intézmények önállóságának és a média világának ment neki. Ezzel legfeljebb öncélú politikai konfliktusokat vállalt, miközben rendre elkerülte az érdemi kormányzati munkához szükséges, valós értékválasztásból és értelmezhető, időtálló stratégiából fakadó konfrontációkat, valós struktúraváltásokat.

Ígérhet persze konszolidációt az elmúlt hetek kormányzati stílusváltása, következhet ugyan változás a közhangulatban, jellemezheti nagyobb visszafogottság és megfontoltság a kormányzati kommunikációt. De miután a kormány az ország sok ezer milliárdos megörökölt pénzügyi tartalékait kevesebb mint két év alatt felélte, miközben félve választói reakciójától a valós pénzügyi konszolidációt folyamatosan halogatta, az igazi, a lakosság széles tömegeinek egzisztenciáját érintő, buldózertempójú intézkedéseknek csak most kell következniük. Vagy pedig folytatódik az ismétlődő kommunikációs fordulatokkal kísért időhúzás és csodavárás, amelynek a politikai ára akár még nagyobb lehet.

Oszkó Péter, a PortfoLion Zrt. elnök-vezérigazgatója Oszkó Péter, A szerző a PortfoLion Zrt. elnök-vezérigazgatója -->