BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Eldöntötték az Opel sorsát

Az Opel igazgatótanácsa csütörtökön jóváhagyta a cég talpra állításának programját - közölték a vállalatnál csütörtökön. Ebben egyebek mellett a költségek csökkentése, új modellek kifejlesztése és új piacok megszerzése szerepel azzal a céllal, hogy ismét nyereséges legyen az Opel.

A kevés részletet tartalmazó közlemény nem tesz említést gyárbezárásról, leépítésről, így a bochumi gyár sorsáról sem. A vállalatnál korábban azt közölték, hogy 2016-ban befejezik a gyártást a Bochumban lévő üzemben, és Rüsselsheimben sem fognak már Opel Astrát gyártani. Ezt a modellt 2015-től már csak Lengyelországban és Nagy-Britanniában szerelik össze.

Az Opelnek Németországon belül Rüsselsheimben, Bochumban, Eisenachban és Kaiserslauternben van gyára.

A General Motorshoz tartozó Opel/Vauxhall legutóbb 2006-ban volt nyereséges, a 2008-ban elmélyült világgazdasági válságban pedig végveszélybe került, és a tulajdonos azt fontolgatta, hogy eladja. Végül a GM úgy döntött, hogy mégis megtartja és átalakítja a céget. Ennek során megszüntettek 8 ezer munkahelyet az összesen 48 ezerből, és felszámolták az antwerpeni gyárat. Az Opel azonban nem állt talpra, a veszteség tavaly 575 millió euró volt.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.