BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A szakértő szerint nem érinti a pályázati kifizetéseket a megszorító csomag

Nem érinti az uniós pályázatok kifizetését, hogy a kormány 15 százalékról 5 százalékra csökkenti az uniós pályázatok hazai társfinanszírozását - közölte a Körics Euroconsulting pályázati projektmenedzser iroda csütörtökön az MTI-vel.

Kőrösi Koppány ügyvezető tájékoztatása szerint a csökkentést egy tavalyi uniós rendelet-módosítás tette lehetővé, mely Magyarország - és öt másik tagállam - fejlesztési programjainál engedélyezi az uniós pályázatok nemzeti önrészének módosítását.

A 2007-2013 közötti fejlesztési ciklusban Magyarországnak 8500 milliárd forintnyi uniós fejlesztési forrás áll rendelkezésére. Ennek 85 százaléka közvetlen brüsszeli támogatás, a maradék, több mint ezermilliárd forintot a magyar költségvetésből kell biztosítani. A 2011 decemberében elfogadott uniós rendelet engedi meg, hogy a korábban meghatározott arányhoz képest tíz százalékponttal nagyobb támogatást kaphat a hat érintett uniós ország - áll a tájékoztatóban.

Ez nem növeli a támogatás teljes összegét, de csökkenti az abban megjelenő állami önrészt, az iroda szerint összesen akár 96 milliárd forinttal. A csökkentésre a 2010. január 1. és 2013. december 31. közötti időszakban lehívott támogatásokkal kapcsolatban van lehetőség.

A közlemény szerint a lépés érdemben nem befolyásolja a támogatások elérhetőségét. A folyamatban lévő projektek finanszírozása biztosított, ahogy a meglévő keretek felhasználhatósága is.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter múlt héten pénteken jelentette be, hogy a jövő évi, GDP arányosan 2,7 százalékos hiánycél eléréséhez a kormány 397 milliárd forintos egyenlegjavító programról döntött. Ennek egyik eleme volt az európai uniós társfinanszírozás mértékének csökkentése.

A tárca honlapján olvasható dokumentum úgy fogalmaz: "az EU/IMF-hitelmegállapodás megkötésével – közösségi jogszabálynak, más tagállamok és Magyarország korábbi gyakorlatának megfelelően, a programidőszak alatt – lehetőség nyílik az úgynevezett top-up mechanizmus igénybevételére, a hazai társfinanszírozás 15 százalékról 5 százalékra mérséklésére" jövőre.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.