BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mindenkinek drága a reptér

Egyelőre úgy tűnik, hogy a Budapest Airport nem tudja egy terminálon belül egyszerre kielégíteni a hagyományos és a fapados légitársaságok igényeit is. Egyre több légicég követeli a díjak csökkentését

Hamarosan újabb légitársaságok csatlakozhatnak ahhoz a tizenkét légitársasághoz (köztük az Air France-KLM, az Alitalia, a British Airways, a Brussels Airlines és a Qatar Airways), amelyek nemrég levélben fordultak a Budapest Airport (BA) vezérigazgatójához, az új reptéri díjszabás miatt. A Világgazdaság úgy értesült, hogy legalább még két hagyományos légitársaság is azon gondolkodik, miként tudná a leghatásosabban kifejezni az elégedetlenségét. A BA egyelőre nem döntött arról, hogy mikor és kivel ül majd tárgyalóasztalhoz. „A téli menetrendben átlagosan 7,2 százalékos volt a díjemelkedés, aminek fő indoka a telekadó mértéke volt, nélküle ez a változás csak két százalékos lett volna. A kedvezmény-rendszerünkkel arra ösztönözzük a légitársaságokat, hogy hozzanak minél több utast Budapestre” – mondta lapunknak Hardy Mihály, a reptéri cég kommunikációs vezetője. Hozzátette: semelyik légitársaságnak nem tudnak extra kedvezményeket adni. Szerinte nyilvánvalóan tarthatatlan helyzet, hogy a Malév-csőd által okozott károkat, veszteségeket vagy az önkormányzat által 330 százalékkal megemelt telekadó pénzügyi következményeit egyedül a BA viselje. Az ügy hátterében alapvetően az a folyamat áll, hogy teljesen megváltozott a BA üzleti modellje. Alkalmazkodnia kellett ahhoz a tényhez, hogy a járatok többségét immár a fapadosok adják.

Ugyanakkor, hogy nagy problémák vannak, azt jól jelzi, hogy a fapados Ryanair is 40 százalékkal csökkenti budapesti járatait január 10-től, mivel a BA nem csökkentette díjait a kért szintre. A Wizz Air pedig november 13-ától visszatért az utasok buszos szállításához, mivel nem volt megelégedve a reptér által külön a fapados légitársaságoknak épített „sátras” létesítményekkel. Tudni kell, hogy amikor tavaly átadták hagyományos légitársaságok közönségére tervezett, 200 millió euróért felhúzott SkyCourt terminálépületet, akkor a Malév februári csődje „nem volt benne a pakliban”. Így most a szokatlan helyzet állt elő, hogy a budapesti reptér egyszerre prémium és fapados. Bár a szerződésekbe nem látunk bele, de feltételezhető, hogy az lehet a hagyományos légitársaságok problémája, hogy ugyanazért a szolgáltatásért többet kell fizetniük, mint a fapados riválisaiknak. A Malév csődjét követően a diszkont légitársaságok utasainak aránya 26 százalékról 50 százalékra növekedett. Tavaly a reptér 675 millió forint telekadót fizetett. Egy törvénymódosítás ezt megháromszorozta, vagyis rekordnagyságú, nem kevesebb, mint 2,25 milliárd forintra emelték a terhet. A XVII. kerületi önkormányzat szerint viszont a BA-nak nem a telekadó és nem a Malév-csőd okoz súlyos pénzügyi nehézséget, hanem saját hitelezői köre. Emlékeztettek arra, hogy a tulajdonosok a repülőtér 75 évre szóló, 464,5 milliárd forintba kerülő üzemeltetési jogát nagyrészt hitelből fizették ki.

Megmenekült a Malév Air Tours?

A Magyar Fogászati Turizmus Szervező Kft. veszi meg a Malév Air Tours Idegenforgalmi és Szolgáltató Kft. (MAT) 100 százalékos üzletrészét. A vásárlás a felszámolási eljárás keretében, nyilvános pályázat alapján történt. „A Malév Air Tours az elmúlt években is nyereségesen működött, ám árbevételének 70 százalékát elvesztette a Malév felszámolásával” – mondta Szűcs László, a Magyar Fogászati Turizmus Fejlesztési Program egyik alapítója, a vállalatcsoport vezetője.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.