Ha Merkel összevonja szemöldökét, azt Obamának is nehéz lesz elfelejtenie

„Kit kell hívnom, ha Európával akarok beszélni?” – Henry Kissinger epés kérdésére a jelek szerint mostanáig keresi a választ Washington. Ám mintha nem a telefonkönyv lapozgatásával tennék ezt. Legalábbis Edward Snowden kiszivárogtatott információi és félreérthető félmondatok utalnak arra, hogy az amerikai hírszerzés több európai vezető politikust, sőt, az Európai Bizottság New York-i kirendeltségét is lehallgatja.

Ám itt a meglepetés: Amerika és a világ ezúttal választ kapott a kérdésre. Az mondjuk elgondolkodtató, minek kellett ehhez negyvenezer fős állomány és évente 10 milliárd dollárt meghaladó büdzsé, de nyilván biztosra mentek az NSA-nál. Pedig mi innen megmondhattuk volna: ha Európa vezetőjét keresik, Angela Merkelhez érdemes fordulni.

A kancellár nyolc éve áll már Németország élén, és még vagy négy évig ott is marad. Ellentétben azokkal az uniós vezetőkkel, akiknek a létezéséről még az európai közvélemény is alig tud, köztük Lady Ashtonnal vagy Herman Van Rompuy-jel, és ellentétben José Manuel Barrosóval, a tagországi vezetők kedvenc bokszzsákjával. Merkel a meggyengült euróövezet legstabilabb pontja és legerősebb irányítója, amit lehet szeretni és utálni, de tagadni nehéz lenne.

Különösen most, hogy a kancellár vélelmezett lehallgatásának híre ilyen viharokat kavart. A felháborodás persze jogos, ám azt is valószínűsíteni lehet, hogy az Európai Uniónak a most zajló csúcstalálkozón is csak egy erőtlen közleményre telik majd, amelyben elítélik a baráti nagyhatalom hírszerzési gyakorlatát, és kiállnak az európaiak jogai mellett. Esetleg François Hollande francia államfő felhívja a figyelmet a most zajló szabadkereskedelmi tárgyalásokra, Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke pedig határozatot helyez kilátásba az Egyesült Államok ellen. Merkel pedig csak lecseréli Mutti-arcát a szigorúbbra, és azt Obamának is nehéz lesz elfelejtenie.