Ügynökduma

Egyre inkább emlékeztet a kormányzat bankokkal kapcsolatos viselkedése és kommunikációja az egyszeri biztosítási ügynökére vagy más pénzügyi közvetítőére. Az ilyen ügynökök, amikor el akarnak adni egy szolgáltatást, általában nem mulasztják el hangsúlyozni: ők az ügyfélnek nem kerülnek semmibe, a jutalékukat a bank, biztosító vagy más pénzügyi intézmény fizeti. Csakhogy az igazság az, hogy az ügynököt is mindig az ügyfél fizeti, a pénzügyi szolgáltatók a tőle beszedett díjakból fizetnek a közvetítőnek.

Ugyanígy viselkedik a kormány is, amikor a bankadóról vagy éppen a tranzakciós illetékről van szó. Azt mondja: ezeket nem az ügyfél, hanem a bank fizeti. Ha viszont logikusan végiggondolja, bárki beláthatja: másból nem lehet a közterheket befizetni, csak az ügyfelektől beszedett pénzből.

Bár a kormány eredetileg azt ígérte, a tranzakciós illetéket a versenymiatt nem hárítják majd át a hitelintézetek, végül szinte minden bank legalább részben az ügyfeleire terhelte a közterhet. Ráadásul ezt a nagy többségük rendkívül átlátható módon tette, a kondíciós listáikban feketén-fehéren feltüntették, az adott ügyletből mennyi a bank jutaléka, és mennyi megy az államhoz.

Hogy átterheli a bankszektor ezt a költséget, nem meglepő, hiszen a mintegy 300 milliárd forintos tételre a 2011-ben és 2012-ben is veszteséges szektor nyereségéből nem futja. A pénzügyi rezsicsökkentésről szóló törvényjavaslat sem segít ezen, legfeljebb arra kényszeríti majd a bankokat, hogy a költségeiket kevésbé transzparensen, más díjtételekben számlázzák ki.

Persze a biztosítási ügynökök is több országban tiltakoznak az ellen az uniós direktívatervezet ellen, amely a jutalékaik közzétételére kötelezné őket, attól tartanak ugyanis, hogy ha kiderül az igazság, nem marad ügyfelük. Vélhetően a kormány is ettől tart: ha a választók tudják, mennyibe kerül nekik a tranzakciós illeték, elpártolnak tőlük.