BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A válság dacára stabilan működik és fejlődni is tud a Sinus-Elektro

Az építőiparban tapasztalható nehézségek ellenére a szekszárdi Sinus-Elektro Kft. meg tudta őrizni stabilitását, és jelenleg is a megye gazdasági életének meghatározó szereplője. – A 2013-as évet tekintve jól zártunk: árbevételünk meghaladta a tavaly előttit – nyilatkozta lapunknak Szabó Ferenc. Az ügyvezető-igazgató bizakodóan tekint a jövőbe. Azt mondta, már vannak jelek erre, így reméli, hogy idén tovább erősödik a gazdaság, s ezáltal több beruházás jön létre.

Szabó Ferenc egyéni vállalkozóként kezdte tevékenységét, majd 1992-ben megalakította a mai Sinus-Elektro jogelődjét, egy betéti társaságot, ami 1998-tól működik kft-ként. A kezdetben három-négy embert foglalkoztató cég ma ötször ennyi embernek ad munkát, az indulásnál 15-20 milliós forgalmú vállalkozás az utóbbi években jellemzően 150-180 millió forintos árbevételt, és minden esztendőben pozitív eredményt produkál.

Nagyjából a 2000-es évek kezdetéig elsősorban a megyében dolgozott a cég, amelyhez rengeteg beruházás köthető. Közreműködtek a tolnai megyeszékhely nagyobb ipari üzemeinek építésénél, de intézményi fejlesztésekben, irodaházak létesítésében is részt vettek. A folyamatos minőségi munkavégzés zálogaként pedig bevezették az ISO minőségbiztosítási rendszert.

A '90-es évek végén a korábbi beruházási hullám, az építési kedv jelentősen visszaesett, a Sinus-Elektro emiatt kénytelen volt más területeken is munkát keresni. Az új kapcsolatok feltérképezése során az ország különböző térségeibe jutottak el. Gyümölcsöző együttműködéseket alakítottak ki a főváros környékén, Észak-Magyarországon és szinte az összes régióban. A vidéki munkákkal pedig sikerült biztosítani a társaság túlélését, illetve további fejlődését.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.