BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hátráltatja a megegyezést a továbbterjedő sertéspestis

Minden bizonnyal súlyos további következményei lesznek az uniós sertéspiacra annak, hogy Litvánia után már Lengyelországban is megjelent a sertéspestis, azt követően, hogy Oroszország három hete zárlatot rendelt el az uniós sertéshússal és készítményekkel szemben.

A lengyel mezőgazdasági minisztérium kedden hivatalosan megerősítette, hogy Lengyelországban azonosították az afrikai sertéspestis (ASF) vírusát; Donald Tusk lengyel miniszterelnök rendkívül komolynak minősítette a helyzetet, és sürgős intézkedéseket követelt.

A lengyel főállatorvos hivatala hétfő este közölte, hogy egy elhullott vadkanban azonosították az ASF vírusát. A mintát február 13-án vették az állattetemből, amelyre Lengyelország északkeleti részén bukkantak, 900 méterre a fehérorosz határtól. Ez az ASF első regisztrált esete Lengyelországban. Donald Tusk keddi nyilatkozatában sürgős intézkedéseket követelt, egyúttal kijelentette: Lengyelország szeretné meggyőzni Oroszországot, hogy az embargót csak az EU korlátozott területére érvényesítse, ne az unió egészére. "Néhány tucat négyzetkilométerről van szó" - mondta Tusk, hangsúlyozva, hogy ez nagyon fontos kérdés a lengyel mezőgazdaság számára.

Lengyelország ezután joggal félhet attól, hogy fontos piacokat veszít – akár csak egy rövid időre is. A lengyel illetékesek attól tartanak, hogy Lengyelország elveszíti a japán és kínai piacot. Japánból már korábban is érdeklődtek, hogy mi a helyzet az afrikai sertéspestissel Lengyelországban. A hatóságok olyan jelzéseket kaptak, hogy ha ott is felbukkan az ASF, Japán felfüggesztheti a sertéshúsimportot.

A betegség lengyelországi megjelenésével tovább csökken az esélye annak, hogy az orosz tilalom megszűnjön. „Azzal, hogy a sertéspestis Litvánia után Lengyelországban is megjelent, még ha vaddisznókban is, kritikussá teszi az egyébként is nehéz helyzetet” – értékelte a fejleményeket Éder Tamás. Hozzátette: a következő időszakban az Európai Unió járványellenes intézkedési tervei fognak vizsgázni, kiderül, hogy ezek a protokollok mennyire hatékonyan tudják megállítani a járvány terjedését.

Éder Tamás szerint a következő hetekben az Európai Unió illetékes hatóságai mindent meg fognak tenni azért, hogy a betegséget lokalizálni tudják. Az újabb hír azonban egyértelműen nehezíti a tilalom esetleges feloldásáról szóló tárgyalások menetét – jelentette ki az elnök.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.