A túlzások teszik luxusautóvá az új Q7-est

Hogyan lehet felülmúlni mindazt, amit az első Q7-es képviselt? Ezen törték a fejüket az Audi mérnökei, akik nem kapkodták el a választ, a folytatásra tíz évet kellett várni. Sajnos a formát csak elrontani lehetett. Bár a márkánál mostanában menő szögletes vonalvezetés illik hozzá, mégis jellegtelenebb az összhatás, új arányai miatt kissé farnehéz is lett. Önmagában nem is tűnik olyan drabálisnak, de bármilyen tereptárgy közelében ijesztővé válnak impozáns méretei. Nemcsak a parkolóhelyekről lóg ki, igazi kihívás karcolások nélkül megúszni a mélygarázsos manőverezést. Ebben körkörös radar és könnyen koszolódó tolatókamera is segít, de a fizikai kiterjedését mindenképpen szokni kell.

Odabent bőségesen szórt centik és centek határozzák meg a közérzetünket. Mindenkit azonnal megcsap a hűvös, technokrata szemlélet, jó érzékkel, kiváló minőségben rendezték be a feltűnően tágas teret. Elrendezése, üléspozíciója közelebb áll a luxuslimuzinokhoz, mint a szabadidő-autókhoz. Nem csak hiteles, minden igényt kielégítő
a minimalista, mégis high-tech világ. Üdítő, hogy még hisznek a gombokban, érintőképernyőre nincs is szükség. A rendszer egyetlen bosszantó tulajdonsága, hogy a menüpontok nem érnek körbe. Ha az opciók végére érünk, cammoghatunk vissza a fordított logika szerint tekerendő tárcsával, amelyet kezünket a virtuális váltókaron pihentetve használhatunk. Gombjai és kapcsolói audis kattanással mutatják, miért fizettünk. Este LED-ek lopják el a show-t, mindenhova jutott egy vékony fénycsík, még az érintésre bekapcsolódó olvasólámpa köré is.

Kemények, de jól tartanak a sportülések, széles és magas a váltókonzol, a nagy távolság miatt randizásra nem való az első sor. Az ajtóbehúzó panel is távol esik, nem kényelmes rajta könyökölni. Cserében javult a kilátás, alacsony és rövid a műszerfal, meredekek az oszlopok, magasak az oldalablakok, ami jót tesz a vezetési élménynek.

Ilyen annak ellenére van a Q7-esben, hogy a vezetőnek a több száz kilós súlycsökkentés után is majdnem kéttonnás cetet kell terelgetnie. A 3,0 literes, V6-os dízel teljesítménye, nyomatéka tengernyi. Hangból éppen annyi szűrődik be, hogy halljuk, milyen csendes. Általában részterhelésen dolgozik, 9,8 literes tesztfogyasztása is több mint korrekt. Be kell látnunk, sosem lenne ilyen megkapó a gyorsulásélmény a 272 lóerő és a feltűnésmentesen kapcsoló, nyolcfokozatú ZF automatikus váltó nélkül, ahogy légrugózás hiányában elbúcsúzhatnánk a normál acélrugókkal elérhetetlen gördülési komforttól is. Bordák és gödrök néha kifognak rajta, de a bukkanókon csak úgy átlibben, mintha dróton mozgatnák. Sima aszfalton talán akkor sem lenne légiesebb a mozgása, ha lebegne. Ez a könnyedség és a négykerék-kormányzás teszi olyan felszabadulttá a vezetését, kormányának érzéketlensége is illik hozzá. Nem a torpedórombolós karakter, hanem a tökéletest közelítő összecsiszoltság benne a pláne. Ebben fejlődött a legnagyobbat a Q7-es. Bár valójában nincs szükség hasonló autóra, nem vitás, hogy igény van rá, és nem is okoz csalódást.