Egyszerű a matek: nincs annyi nyersanyagunk, hogy ilyen pazarlóan éljünk

Az Európai Bizottság 2015 decemberében adta ki a körforgásos gazdálkodással kapcsolatos első akciótervet, amelyet azóta frissítettek – kezdi a másfélfok.hu oldalon megjelent elemzésében Horváth Bálint. A koncepció az elmúlt 250 év ipari fejlődése során felállított lineáris rendszer („elvesz-termel-eldob”) ellentéte, egy olyan rendszer, amelyben nem keletkezik hulladék, a termékek alapanyagait visszaforgatják a termelésbe, és így minden anyag hasznosul.

Az uniós akcióterv egyik mozgatórugója az volt, hogy Kína 2018-tól nem vesz át műanyaghulladékot más országoktól. Ez nagy csapás volt, mert az azt megelőző harminc évben az ázsiai ország fogadta be a világon keletkező műanyagszemét felét.

Az EU számára a lineáris mechanizmusok nemcsak a termelési-fogyasztási rendszer végét jelentő, kezelhetetlen mennyiségű hulladék miatt válnak fenntarthatatlanná.

Az öreg kontinens a legszegényebb a nyersanyagokkal való ellátottság tekintetében, ez pedig egyre nagyobb kitettséget okoz a globális gazdasággal szemben.

Ráadásul több kritikus fontosságú nyersanyagról elmondható, hogy az unió nagyfokú koncentrációban szerzi be őket más országoktól. Például a ritkaföldfémek 98 százaléka Kínából származik, a felhasznált borát 98 százalékát Törökország fedezi, a platinaszükséglet 71 százalékát pedig a Dél-afrikai Köztársaságból importáljuk.

Feléljük a jövőt, ha így folytatjuk

Ha így folytatjuk, akkor a 2010-ben született generációnak már jóval szűkösebben állnak majd rendelkezésére a főbb ipari és energiatermelésre használt nyersanyagok. A fém- és nemesfémkészletek például (antimon, ólom, cink, ezüst, arany stb.) már a folyó évtized végére kimerülhetnek. A fosszilis és nukleáris energiahordozók – főként a kőolaj – esetében szintén csak évtizedekig tartó elérhetőségről beszélhetünk. Tehát elmondható, hogy a napjainkban kibontakozó energiaátmenet közel sem a környezeti tudatosság jele, sokkal inkább piaci racionalitás áll mögötte.

A szükséges nyersanyagok tekintetében nem sokkal kedvezőbb a helyzet az alternatív megújuló energiahordozókkal sem. Az azokat hasznosító technológiák előállításához szükséges erőforrások szintén fogytán vannak. A növekvő nyersanyaghiány és az emiatt keletkező geopolitikai konfliktusok veszélyeztetik az energiaátmenetet és a digitalizációt, végső soron a klímacélok teljesítését is.

Jó gyakorlatok: a termék mint szolgáltatás

2016-ban Hollandia előrukkolt a világ első nemzeti szintű körforgásos gazdasági stratégiájával, felvázolták, miként képzelik el egy teljesen körforgásos holland gazdaság kialakítását, ahol minden felhasznált anyag újból hasznosul. E hosszú távú, 2050-ig szóló célkitűzés mellett a stratégia másik sarokpontja az volt, hogy már 2030-ra a felére kell csökkenteni a gazdaság anyaghasználatát. A zárt anyagáram megteremtése mellett tehát szakpolitikai prioritás lett a dematerializáció, vagyis hogy a gazdaság csökkentse az anyaghasználatot. Ezzel a körforgásos gazdaság értelmezési spektruma is kibővült, a hulladékoknak a termelésbe való visszaforgatása helyett előtérbe került a keletkezésük elkerülése. A hulladékmegelőzés egyik leghatékonyabb módja a hosszú élettartamú termékek gyártása, amelyek később romlanak el, és a javításuk – akár maga a felhasználó által – sokkal egyszerűbb.

Ezen a ponton éles érdekellentét mutatkozik az üzleti világ jelenlegi felfogásával. Az újrahasznosításban talán már egyre többen látják az üzleti lehetőséget olyan ágazatokban, ahol fogytán vannak az elérhető erőforrások, és olcsóbbá válik a már használt anyagoknak a termelésbe való visszaforgatása. A gazdaság aktuális berendezkedésének viszont meghatározó pillére a termékek folyamatos legyártásán és eladásán való haszonszerzés. Vagyis a gyártók érdeke, hogy a fogyasztók rövid időközönként új termékeket vásároljanak, biztosítva ezzel cégük növekedését.

A probléma megoldására korábban járható útnak tűnt a termelés hatékonyságának fokozása, vagyis az egységnyi anyaghasználaton elért magasabb haszon előállítása, mára azonban rá kellett ébrednünk, hogy hiába használunk egyre hatékonyabb technológiákat, globálisan mégis növekszik az alapanyagok felhasználásának abszolút mértéke.

Vagyis hiába térünk át az extenzív gazdasági működésről az intenzív formára, a hiba magában a termelésalapú növekedési felfogásban keresendő.

A körforgásos gazdaság éppen ezen szeretne változtatni. Az eszköztár nemcsak innovatív újrahasznosítási technológiákból és terméktervezési irányzatokból áll, hanem új üzleti megoldásokból is. A körforgásos üzleti modellek alkalmazkodnak a változó piaci körülményekhez, és lehetővé teszik a cégeknek, hogy a termékek eladása helyett azok bérbeadásával termeljenek gazdasági hasznot.

Ennek a modellnek a mintapéldája az Amszterdam-Schiphol reptér esete, ahol nem megvásárolták a világítótesteket, hanem bérelni kezdték őket. A bérbeadó Philips folyamatosan felügyeli és a természetes fényviszonyokhoz igazítja a világítást, amellyel a reptér a felére csökkentette az energiahasználatát. Emellett a Philips a bérelt termék tulajdonosaként köteles cserélni az elromlott világítótesteket, ezért nem érdeke a korai meghibásodásuk.

A körforgásos gazdaság dematerializációs irányzatának hallatán sokan kétkednek az üzleti megvalósíthatósága kapcsán, mert a materiális fogyasztás csökkentését sokáig a gazdasági növekedés visszaesésével azonosították. Nehezíti a helyzetet, hogy a körforgásos gazdaságban a fogyasztás nem eltűnik, csak átalakul, és egy teljesítményalapú dimenzióba terelődik.

A történelem legnagyobb paradigmaváltása előtt állunk

A körforgásos gazdaságban semmi újdonság nincs, a koncepció több fenntarthatósági megközelítésből táplálkozik. Tulajdonképpen egy gyűjtőfogalomról van szó, amely magába tömöríti a korábbi évtizedek fenntarthatósági irányzatait. De ha ennyi évig ismertük ezeket az elveket, akkor miért épp most vált olyan fontossá a gyakorlati megvalósításuk? A válasz az, hogy az eddig preferált lineáris struktúra egyre inkább veszít a költséghatékonyságából és egyáltalán a fizikai fenntarthatóságából.

Az emberiség a történelem legnagyobb paradigmaváltása előtt áll. Legutóbb az első ipari forradalom idején volt példa hasonlóra, amikor elkezdtünk fosszilis energiahordozókat hasznosítani, és gépesíteni kezdtük az ipari termelést. Ennek eredményeként az elmúlt 250 évben az emberi népesség és az általa kitermelt természeti erőforrások mértéke soha nem látott exponenciális növekedésbe kezdett, amelyet ma a nagy felgyorsulás néven ismerünk. Az iparosodás második és harmadik forradalmi szakasza a teljes képet tekintve nem sokat változtatott az alapvető mechanizmusokon, csupán innovatív megoldásokkal fokozta a hatékonyságukat.

A negyedik ipari forradalom – más néven ipar 4.0 – ezzel szemben alapjaiban változtat a rendszeren, megújuló alapokra terelve az energiatermelést és digitalizálva a gazdaság működését. Ha ezeket a megszokott lineáris felfogásban hajtaná végre, az iparosodás következő szakaszára talán már teljesen kifogynánk a természeti erőforrásokból. A körforgásos átalakulás tehát nem csupán környezeti megfontolásból jelent meg a közéleti diskurzusban, sokkal inkább a piac zavartalan működésének követelményeként. A sikeres átállás mintegy járulékos hasznaként pedig elkerülhetők lennének azok a rendkívül kockázatos és veszélyes környezeti-éghajlati forgatókönyvek is, amelyeknek a megvalósulásától a tudomány már régóta óva int bennünket.