BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sörcsapda, tejsavó, fűrészpor – harc a meztelencsigák ellen

Szinte mindenhol ott vannak, mindenben kárt tesznek a meztelencsigák, és lehetetlennek tűnik kiirtani őket. A Vaol által megkérdezett szakértő szerint néhány fogással jelentősen csökkenthetjük a számukat.

„A csapadékos időjárás (különösen ősszel) és az árvizek kedveznek a csupasz csigák szaporodásának” – mondta el a Vaol megkeresésére Farkas István, a Vas Vármegyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály Növény- és Talajvédelmi Osztály növényvédelmi szakügyintézője annak kapcsán, hogy feltűnően sok csiga jelent meg a kertekben.

Slug,Or,Naked,Snail,On,Moss,Surface
A meztelencsiga kártékonynak számít, többféleképpen védekezhetünk ellene / Fotó: Shutterstock

A csupasz csigák szinte mindent megesznek, de a kakukkfüvet, levendulát, majoránnát, rozmaringot, fokhagymát kerülik. A szakirodalom alapján a paradicsom is riasztja őket, a tapasztalatok szerint azonban ez nincs így.

A meztelencsigák nem szeretik a fényt, a nedvességet viszont annál inkább. Általában sötétedéstől hajnalig károsítanak, de ha esős, felhős az idő, napközben is előjönnek. Szívesen tartózkodnak nedves, párás helyeken, a víz(óra)aknák környékén, kedvelik az elhanyagolt kertrészleteket. Az is baj, ha a szomszédban van ilyen, mert onnan is átjöhetnek – egy éjszaka akár 12-15 métert is megtesznek.  
Házi kertekben a csigák kézi összegyűjtése a leghatékonyabb módszer – hívta fel a figyelmet a szakember. Emellett össze is csalogathatjuk őket sörcsapda segítségével, de a legújabb fejlesztések alapján a tejsavó is vonzza őket – sorolja a praktikákat Farkas István. Hozzáteszi: kereskedelmi forgalomban kapható egy rovarpatogén fonálféreg is, amely a biológiai védekezés egyik eleme. 

A fizikai akadályok is fontosak a csigák távol tartásában: szórjunk mészport a szegélyekre, közlekedőkre, vagy bádogból készítsünk csigakerítést az ágyások köré. A fahamu, az apróra zúzott tojáshéj, a fürészpor szintén akadályozzák a mozgásukat. Százszázalékos védelem azonban nem létezik – jegyezte meg a szakértő. 

Korábban a Világgazdaság is megírta, hogy az országban 26 meztelencsiga-fajta található, amelyek közül alig néhány veszélyezteti nagyobb mértékben a kertet. Azonban amelyik kártékony, az már egy kategóriába kerül a vándorpoloskával és a diófúró léggyel. A nagy barna meztelencsiga és a spanyol csupaszcsiga természetes ellensége az indiai futókacsa, de a kertbe beköltöző sündisznók és gyíkok is igazán jó munkát végeznek.

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.