BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Állásbörzék válságban

A válság miatt az egyik legnagyobb tudományegyetem az idén nem szervez állásbörzét. Hiába próbáltak kiállítókat keresni, a cégek nem tudtak állásokat ajánlani, így lemondtak a részvételről. Más intézményeknek ugyan sikerül a rendezvényt „nyélbe ütni”, ám ők is panaszkodnak: a vállalatok igen kevés munkalehetőséget kínálnak a látogatóknak.

Jóval nehezebb megszólítani a vállalatokat a válság miatt. Amelyek biztosan eljönnek az állásbörzére, azok is kisebb standokat, kevesebb extra szolgáltatást igényeltek – mondta a FigyelőNetnek Tábori Edina, a Pécsi Tudományegyetem Központi Hallgatói Szolgáltató Irodájának munkatársa, a campus állásbörzéjének szervezője. „Vannak persze érdeklődők, viszont csak akkor fogadjuk el a jelentkezésüket, ha legalább egy állásajánlatot és egy gyakorlati helyet hoznak.”

Miskolcon sem rózsás a helyzet: a karriervásáron korábban főként a gyártó és az ipari vállalkozások vadásztak a frissdiplomásokra – hiszen a korábbi nehézipari és műszaki egyetem még mindig ezen képzések egyik fellegvára. „A válság miatt sajnos pont ezek a szektorok dőlnek be, így egyre kevesebb a lehetőség. Rengeteg cég a létszámstop miatt nem is keres frissdiplomásokat, így nincs is értelme részt venniük egy egyetemi rendezvényen” – mondta Hugli Zsolt, a Miskolci Egyetem Diákirodájának munkatársa.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) is érezhető a válság, az idén harmadával csökkent a kiállítók száma. Tavaly még csaknem kétszáz vállalkozás vett részt az eseményen, most azonban várhatóan 130 cég lesz jelen.

Az ELTE feladta, Kecskemét dübörög

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen összevont állásbörzét tartottak volna az idén is, ám ez a válság miatt nem valósulhat meg. A Karrierközpont munkatársa a FigyelőNetnek elmondta: nem sikerült elegendő kiállítót, céget megszólítaniuk, a recesszióban nem motiváltak a cégek arra, hogy fiatalokat – sőt bárkit is – felvegyenek.

A Kecskeméti Főiskola Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolai Karának állásbörzéjén az érdeklődők műszaki – gépészmérnök, informatikus, műszaki menedzser, anyagmérnök, illetve mérnöktanár – vonalon találnak majd ajánlatokat. A főiskolásokat már teszteli a Daimler AG, a legjobb hallgatókkal akár szorosabb kapcsolatot is kialakíthat a cég. A többi vállalkozást valószínűleg meggyőzte az, hogy a városban létesül a Mercedes-gyár: ez emelte a kecskeméti képzés elismertségét.

Rohamra számítanak

Szinte minden megkérdezett rohamra számít: a válság miatt állásukat vesztett emberek is a börzén próbálnak munkát találni. Szabó Mária, a Műegyetemi Ifjúsági Szolgáltató Kht. kommunikációs és értékesítési tanácsadója szerint nemcsak a látogatószám fog nőni, hanem a korosztály is „kiszélesedik”, egyre több gyakorlattal rendelkező munkanélküli is pályázhat a frissdiplomások mellett.

A Műegyetemi Állásbörzén rendszerint a műszaki, a gazdasági, a pénzügyi, az informatikai, a logisztikai és a természettudományi végzettségű álláskeresőket célozzák meg az ajánlatokkal. „A látogatók közel fele már nem műegyetemista, hanem más felsőoktatási intézmény végzős hallgatója” – mondta Szabó Mária.

Új programok a válság jegyében

A legtöbb felsőoktatási intézmény az állásbörze előtt felkészítő napokat rendez. Ezek során az álláskeresők vagy a hallgatók részt vehetnek próbainterjúkon, grafológiai elemzésen, teszteken, illetve segítséget kaphatnak az önéletrajz elkészítésében vagy az állásinterjúra való öltözék kiválasztásában. A BME rendezvényén a szervezők az ősz óta begyűrűző válság miatt ezek mellett újdonságokkal is készülnek: többek között karrier- és protokoll-tanácsadások, a jövőkép-tervezési technikák, bértárgyalási és önismereti foglalkozások várják az érdeklődőket.

„Felértékelődik a cégekkel való személyes találkozás. Az állásbörze két napján a látogatók olyan interaktív vállalati prezentációkon is részt vehetnek, amelyek vitafórum jellegük miatt részletes betekintést nyújtanak a kiállítók cégkultúrájába” – tette hozzá Szabó Mária.

A munkaerő-kölcsönzők száma nem csökken

Pécsett és a Miskolci Egyetemen a személyzeti tanácsadó és munkaerő-közvetítő cégek száma nem csökkent. „Vannak olyanok, akik az idén nem érdeklődtek, de helyettük jöttek új partnerek” – mondta Hugli Zsolt. Mindkét intézmény összegyetemi börzét szervez, a munkaerőpiacon nem annyira kelendő végzettségű bölcsész-, jogász vagy gazdászhallgatók önéletrajzait általában csak az efféle cégek „gyűjtik be”.

A műszaki és a természettudományi végzettségű diplomások könnyebben találnak állást, még a válság miatt sem csökkent a kereslet. „Munkaerőtöbblet jellemzően a gazdasági, jogi és bölcsész szakmáknál figyelhető meg” – erősítette meg a Műegyetemi Állásbörze szervezője is. A BME mustrájának az az egyik különlegessége, hogy az állások közel 95 százaléka közvetlen ajánlat. Tehát náluk eddig is kevés volt a fejvadászcégek aránya. Az eddig lezárult regisztrációk szerint közel annyian lesznek, mint korábban.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.