BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Törvényellenesen került a fogyasztók pénze a kríziskasszába!

A Magyar Energia Hivatal tavasszal még olyan - már jogerős - határozatot hozott, mely szerint túlszámlázás miatt a fogyasztók számláján jóváírásra kerül a jogszabályellenesen felszámított áramdíj, ezzel szemben most a fogyasztók pénze a Magyar Államkincstárnál kezelt „kríziskasszába” kerül.

Négy áramszolgáltató, az E.On, az Elmű, az Émász és a Démász a hivatal 2009. márciusi 31-ei határozatának értelmében, több mint 5 milliárd forintot kellett volna, hogy visszajuttasson a fogyasztóknak, tekintettel arra - hogy túlszámlázással - az évi egyetemes szolgáltatási árrés összege a jogszabályi összegtől magasabbat állapítottak meg, emlékeztet közleményében Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége.



A többletbevétel 60 százalékát a lakossági folyószámlán vagy áramszámlán kellett volna az áramszolgáltatóknak jóváírni, 40 százalékát pedig a rászoruló lakossági villamosenergia-fogyasztókat támogató alapítvány számlájára kellett volna befizetni. A 2009. július 6-án született új határozatok szerint, a 60 százalékot nem a fogyasztóknak, hanem a „kríziskasszába” kell az áramszolgáltatóknak fizetniük, tekintettel arra, hogy a villamosenergiáról szóló törvény július 1-jétől életbe lépő új rendelkezései felhatalmazást adnak a hivatalnak arra, kötelezze az áramszolgáltatót, hogy ilyen esetben a többletbevételnek - a hivatal által - meghatározott hányadát „közérdekű kötelezettségvállalásként” fizesse be.

Ugyanakkor ezt a szabályt csak a 2009. július 1. után indult eljárásokban kell alkalmazni. A fogyasztói szerződés a fogyasztó és az áramszolgáltató között áll fenn, ha túlszámlázás történik, akkor a pénzt az érintett fogyasztóknak kell visszafizetni. Ez az összeg az egyes fogyasztók tulajdona, mellyel a fogyasztó rendelkezik, a fogyasztó dönti el, hogy mikor és mire fordítja ezt az összeget. A krízishelyzetbe került személyek támogatásáról - így a „kríziskasszáról” is - szóló jogszabály értelmében, azok kapnak támogatást, akik keresetük, járandóságuk minimális összege miatt vagy a gazdasági válsághoz kapcsolódó, előre nem látható esemény következtében, a család mindennapi életvitelének fenntartását súlyosan veszélyeztető krízishelyzetbe kerültek. Vagyis nem azok a fogyasztók kapják a vissza a pénzüket, akik több áramdíjat fizettek.

Ráadásul az eredeti rendelkezések szerint automatikusan kapták volna vissza az áramszolgáltatóktól a fogyasztók a túlfizetett összeget, a „kríziskasszából” ezzel ellentétben, a jelenlegi rendelkezések szerint, a rászorulók csak kérelem esetén kaphatnak támogatást 2009. augusztus 1. és november 30. között akkor, ha ezt a regionális nyugdíj-biztosítási igazgatóság mérlegelési jogkörében jogosnak ítéli.

A jelenlegi rendelkezések értelmében a négy érintett szolgáltató július 31-éig kell a „kríziskasszába” befizetnie a túlszámlázásból származó bevétel 60 százalékát, a 40 százalékot pedig alapítványoknak és kiemelten közhasznú társadalmi szervezeteknek. A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének álláspontja szerint a befizetésre vonatkozó rendelkezések törvénybe ütköznek, egyrészt azért, mert a hivatal eljárása a törvény hatályba lépése előtt lefolytatódott és jogerős határozat született az ügyben, másrészt az áramszolgáltatóknak a fogyasztók részére kell a túlszámlázásból eredő teljes összeget visszafizetnük.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.