BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre több a fizetésképtelen cég

A kedvezőtlen makrogazdasági folyamatok tükröződnek a fizetésképtelenségi eljárások számának alakulásában is: már az első félévben 14.122 eljárás indult, ami közel 70 százaléka a tavalyi év összes eljárásának

A cég közleményében emlékeztet: a közzétett új csőd-, felszámolási és végelszámolási eljárások száma - 2001 után - 2006-ban ismét csúcsot döntött, a meredek emelkedés azóta is tart. Tavaly az előző évhez képest 16,4 százalékos növekedés volt, és 2009 eddigi időszakában további romló tendenciát mértek - derül ki a Creditreform adataiból.

A felszámolási eljárások száma több mint 36 százalékkal nőtt, a tavalyi első félévi 5.518-ról az idei első félévben 7.517-re. A végelszámolások számát (6.590) tekintve, amelyek jelentős arányban végül felszámolásba fordulnak át, a növekedés még nagyobb, közel 60 százalék. A csődeljárásokat illetően is változás tapasztalható: míg az előző években alig akadt néhány eljárás, 2008-ban pedig egy sem indult, 2009-ben már eddig 15 eljárás kezdődött.

A Creditreform szerint a baj nagyobb, mint korábban. Erre utal, hogy a felszámolások által érintett összesített jegyzett tőke 2009 első félévében meghaladta a 63,3 milliárd forintot, ami a tavalyi teljes évi adat több mint 88 százaléka.

A közlemény felhívja a figyelmet arra: a felszámolások tekintetében Szabolcs megye Budapest és Pest megye után rögtön a második és harmadik helyen áll szinte minden negyedévben 2008 eleje óta (2009 első negyedévében 504, második negyedévében 341 felszámolás indult Szabolcsban).

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.