BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több védelem az utazóknak

Biztosabb pénzügyi védelmet kapnának a repülőjegyet, szállást és autókölcsönzést is magában foglaló „dinamikus csomagokat” lefoglaló turisták az Európai Bizottság kezdeményezése értelmében. Brüsszel tegnap konzultációt indított arról, hogy kiterjesszék az utazási formákat szabályozó 1990-es irányelv (PTD) által biztosított alapszintű védelmet a dinamikus csomagokra is. Ez – a hagyományos csomagokhoz hasonlóan – az új utazásszervezési formák esetében is tájékoztatásra, a színvonal alatti szolgáltatás miatti kárfelelősségre, illetve a fizetésképtelenség esetére vonatkozna.

A fogyasztók által sok esetben egy vagy több partnerhonlapon online összeállított dinamikus utazási csomagok egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a világ legnagyobb regionális turisztikai piacának számító EU 246 milliárd eurós éves forgalmából. Az unió egészében a polgárok 23 százaléka vett igénybe ilyen formájú szolgáltatást az elmúlt két évben, de egyes tagállamokban, például Ír- vagy Svédországban a negyven százalékot is meghaladja ez az arány. Az ilyen csomagokra ugyanakkor sok esetben nem vonatkoznak az uniós fogyasztóvédelmi szabályok, jóllehet a fogyasztók 67 százaléka hiszi azt, hogy igen.

A csomagszolgáltatást igénybe vevő fogyasztóknak erős védelemre van szükségük, különös tekintettel a szervező cég esetleges fizetésképtelenségére – fogalmazott a kezdeményezés bejelentésekor Meglena Kuneva fogyasztóvédelmi biztos. Kuneva a szlovák Sky Europe légitársaság, illetve a brit XL utazásszervező cégek csődje miatt külföl-

dön rekedt több ezer turista esetével is illusztrálta a szigorítás aktualitását. A jelenleg hatályban lévő PTD olyan szervezett utazásokra vonatkozik, amelyek legalább két elemet tartalmaznak az utaztatás, szállás és egyéb idegenforgalmi szolgáltatások közül. Az internet és a fapados légitársaságok működése következtében azonban egyre több esetben foglalnak le az utasok saját maguk által összeállított csomagot. A PTD felülvizsgálata elsősorban azokat a konstrukciókat érinti, ahol nem egy cégen, hanem egymással kapcsolatban álló partnerhonlapokon keresztül foglalja le a különböző szolgáltatásokat a vásárló. Például egy repülőjegyet kínáló internetes oldalról irányítják át a fogyasztót egy másikra, ahol a szállását intézheti.

A bizottság ugyanakkor azt is leszögezte, hogy a felülvizsgálat nem vonatkozik az olyan utakra, amikor az utazást a szállást vagy az autókölcsönzést egymástól teljesen független cégeknél önállóan kötötte le az ügyfél. Az ilyen tranzakciókat nem tekintik ugyanis az egyénileg szervezett utazások részének.

A legfőbb probléma az, hogy a dinamikus csomagok jelentős részét nem fedi le a PTD védelme. Mivel egy dinamikusan növekvő piaci szegmensről van szó, a fogyasztók egyre nagyobb hányada esik ki a jelenleg hatályban lévő direktíva hatálya alól. Nagy-Britanniában például a légi közlekedést nem üzleti céllal igénybe vevők közül 1997-ben még 98, 2005-ben már csak 50 százalék esett a PTD védelme alá. JK

Felhördültek a légitársaságok

Éles kritikával reagáltak az európai légitársaságok arra a brüsszeli törekvésre, amelynek értelmében kompenzációs alap létrehozására köteleznék a cégeket a csőd miatt külföldön rekedt utasok védelmére. Az Európai Parlament képviselői szerdán fogadtak el határozatot arról, hogy felkérjék az Európai Bizottságot az erről szóló javaslat kidolgozására.

A légitársaságok szerint azonban a kezdeményezés egy „végtelenül kis” problémára nyújtana túlságosan költséges megoldást. Sokan azzal érveltek a terv ellen, hogy már most is rendelkeznek biztosítással ilyen esetekre, és egy az egész ágazatot átfogó alap felállítása túlságosan nagy és fölösleges anyagi terhet jelentene a cégek számára.

A légitársaságok szerint azonban a kezdeményezés egy „végtelenül kis” problémára nyújtana túlságosan költséges megoldást. Sokan azzal érveltek a terv ellen, hogy már most is rendelkeznek biztosítással ilyen esetekre, és egy az egész ágazatot átfogó alap felállítása túlságosan nagy és fölösleges anyagi terhet jelentene a cégek számára. -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.