BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csalódást okozott az alumíniumipari óriás eredménye

Felemásan indult a negyedéves vállalati jelentésszezon az Egyesült Államokban: a beszámolási időszakot hagyományosan megnyitó Alcoa, a legnagyobb amerikai alumíniumipari cég csökkentette ugyan a veszteségét, eredménye azonban elmarad az elemzői várakozásoktól.

A New Yorkban, helyi idő szerint hétfőn, tőzsdezárás után kiadott jelentés szerint a társaság adózás utáni vesztesége 277 millió dollárra, részvényenként 28 centre csökkent 2009 utolsó negyedévében a részvényenként 1,49 dolláros mínusznak megfelelő egy évvel korábbi 1,19 milliárd dollárról.

Az egyszeri tételeket nem számítva az Alcoa részvényenként 1 cent működési eredményt ért el, szemben az elemzői előrejelzések 6 centes átlagával. 

A cég bevétele a 2008 negyedik negyedévében elért 5,68 milliárd dollárról 5,43 milliárd dollárra csökkent tavaly szeptember és december között, ami ugyanakkor 18 százalékos emelkedés a harmadik negyedévihez képest. Iparági elemzők 4,86 milliárd dollár bevételre számítottak. 

A társaság szerint tavaly év végén javult a piaci környezet, az eredményt azonban megterhelték a szerkezetátalakítás költségei és egyéb egyszeri tételek, valamint kedvezőtlen árfolyamhatások. 

Előzőleg, 2009 harmadik negyedévében az Alcoa szerény, 39 millió dollár - részvényenként 4 cent - nyereséget ért el, megszakítva az akkor már három negyedéve tartó veszteségsorozatát. 

A tőzsdezárás utáni kereskedelemben az Alcoa részvénye 5 százalékkal gyengült. 

A főként az autóiparban és a repülőgépgyártásban használt alumínium tonnánkénti ára 3.380 dolláron tetőzött 2008 júliusában, majd a világméretű gazdasági válság elmélyülésével párhuzamosan 35 százalékkal esett és a mélypontról igen lassú ütemben emelkedik. Hétfőn a londoni piacon tonnánként 2.330 dollárt ért az alumínium.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.