BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

10 millió forintos bírságot szabott ki a GVH a Meditens-re

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 10 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Meditens Kft.-re. A cég ugyanis az általa kínált fényterápiás eszköznek gyógyhatást tulajdonított, ám állítását nem tudta igazolni.

A Meditens Hungary Kft. 2001 tavaszától forgalmazza a Med-Colour Hegyikristály szín- és fényterápiás készüléket. Az eszközről a Hálózat televízión keresztül, szórólapokon, internetes honlapján, DVD-n, a készülék felhasználói kézikönyvében és használati utasításában olyan állításokat tett közzé, amelyek szerint a készülék alkalmas többek között betegségek, egészségügyi problémák megelőzésére, gyógyítására, kezelésére és utókezelésére, testi és lelki sérülések kezelésére és fogyasztásra is.

A GVH szerint azonban a vállalkozás nem tudja igazolni a tájékoztatásainak részét képező tényállításokat, továbbá illetékes szakhatóság igazoló szakvéleményét sem tud csatolni. Emiatt a GVH szerint megállapítható, hogy a Meditens Kft. valótlanul állította, hogy a Med-Colour készülék alkalmas betegségek, illetve az emberi szervezet működési zavarainak vagy rendellenességeinek a gyógyítására.

Medintes-reakció

Tiszold Antal, a Medintens Meditens Kft. ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta: vitatják a GVH döntését, és ha kell a strasbourgi Emberi Jogi Bíróságig is elmennek. Tiszold szerint ők korrekten tájékoztatták ügyfeleiket: felhívták reklámjukban - írásban és szóban egyaránt - a figyelmet arra, hogy a készülék nem gyógyító eszköz, nem pótolja az orvost, a gyógyszereket, a diagnózist és az életmódbeli változtatásokat.

Az ügyvezető azt is hozzátette, az orvosszakma elismeri a készülék jótékony hatását, csak még nem született elegendő számú szakcikk erről.

Tiszold Antal furcsállja azt is, hogy bár jelezték a GVH-nak, hogy a Meditens fényterápiás termékeit hamisítják, bejelentésüket egyszerűen lesöpörte az asztalról a versenyhivatal, őket viszont 10 millió forintra büntették.

A cégeveztő azt sem tartja korrektnek, hogy a Versenyhivatal előzetesen nem figyelmeztette cégét, holott kötelességük lett volna.

A magyar vállalkozók becsületéért is küzdünk - tette hozzá Tiszold.

A GVH ezért 10 millió forintos bírsággal sújtotta a Meditens Kft.-t. A bírság összegének meghatározásakor súlyosító körülménynek bizonyult, hogy a megtévesztő tájékoztatások sérülékeny fogyasztói körnek szóltak, hosszú időn át széles körben elérhetőek voltak és közzétételük jelentős összegeket emésztett fel. Enyhítő körülménynek bizonyult azonban, hogy az eljárás megindulásakor a Meditens Kft. azonnal változtatott tájékoztatási gyakorlatán.

A versenyhatóság a vállalkozást a jogsértő magatartás folytatásától eltiltotta és kötelezte arra is, hogy a határozat kézhezvételét követően 30 napon belül internetes honlapján fél éven át tegye közzé a GVH határozatát.

Az ügyvezető azt is hozzátette, az orvosszakma elismeri a készülék jótékony hatását, csak még nem született elegendő számú szakcikk erről.

Tiszold Antal furcsállja azt is, hogy bár jelezték a GVH-nak, hogy a Meditens fényterápiás termékeit hamisítják, bejelentésüket egyszerűen lesöpörte az asztalról a versenyhivatal, őket viszont 10 millió forintra büntették.

A cégeveztő azt sem tartja korrektnek, hogy a Versenyhivatal előzetesen nem figyelmeztette cégét, holott kötelességük lett volna.

A magyar vállalkozók becsületéért is küzdünk - tette hozzá Tiszold. -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.