BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kétmilliós bírságot kapott a MÁV

A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) megsemmisítette a MÁV Zrt. "Távközlési üzemeltetés támogató rendszer kialakítása" című tenderének lezáró döntését, és 2 millió forintra bírságolta az ajánlatkérőt – az eredmény a Közbeszerzések Tanácsa honlapján jelent meg.

A kétfordulós, tárgyalásos közbeszerzéssel a MÁV szoftver licencet és hozzá kapcsolódó szolgáltatást kívánt vásárolni. Az első szakasz végén 5 jelentkezőt választott ki, végül a MÁV Zrt. a NETvisor Zrt.-t hirdette ki nyertesnek, aki 350 millió forintos ajánlati árat adott meg.

Egy másik jelentkező, a Fornax Zrt. azonban nem nyugodott bele az eredménybe, így miután áttanulmányozta a nyertes ajánlatot, a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz (KDB) fordult. A KDB - ideiglenes intézkedésként - megtiltotta a szerződéskötést a MÁV-nak a nyertessel.

A nyertes ajánlat - mint a KDB megállapította - továbbra is érvényes, viszont jogszerűen újra kell értékelni, hogy megállapítható legyen a nyertes cég.

A 2 millió forintos bírság kiszabásakor a MÁV Zrt. terhére írta a KDB, hogy korábban többször követett el - bírsággal sújtott - közbeszerzési jogsértést, javára szólt viszont az, hogy nem kötötte meg a nyertessel a szerződést, tehát a jogsértés reparálható.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.