BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A verseny csökkentette a mobilok árát

A Gartner második negyedéves jelentése szerint a mobiltelefonok eladásai 13,8 százalékkal, 326 millió egységre emelkedtek, az egyre fokozódó verseny a vártnál erősebben csökkentette a készülékek árát.

Carolina Minalesi, a Gartner kutatásért felelős alelnöke a második negyedéves felmérés kapcsán elmondta: az erős dollár, a gyenge euró, valamint a növekvő verseny eredményeként a mobiltelefonok átlagos eladási ára csökkent, annak ellenére, hogy a szektor kétszámjegyű növekedést mutatott.

Miközben az alacsonyabb árak, és a Motorola, a HTC, valamint az Apple új termékei 50 százalékkal emelték az okos telefonok eladásait, addig az alkatrészek például az AMOLED hiánya akadályozta néhány új készülék sikerét. A fokozottabb versenyben csökkentek a haszonkulcsok, azok a gyártók, amelyek nem reagáltak a portfólió átalakításával, bajba kerültek, ezt mutatja az LG 27,8 százalékos árcsökkenése is.

A legnépszerűbb márkák tekintetében változás történt: a HTC a nyolcadik helyen debütált a top tízes listán, ez a Gartner szerint egyrészt az Android készülékek sikerét, másrészt az agresszívabb márka stratégia eredményét jelzi. Milanesi szerint beigazolódott a várakozásuk, miszerint a tábla PC piac fejlődése nem akadályozz az okos telefonok terjedését, mivel a felhasználók továbbra is igénylik az olyan készülékeket, amelyeket zsebre tudnak tenni.

A második negyedévben is a Nokia a világ első számú gyártója az eladott készülékek száma alapján, a finn óriást a Samsung, az LG és a RIM követi. Az Apple jóval hátrébb, a Sony Ericsson és a Motorola mögött áll.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.