BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Meglepetést hozott az Apple és az IBM is

Túlteljesítették az elemzői várakozásokat, zárás után mégis sorra árfolyamesést könyvelhetett el az Apple és az IBM is a tengeren túli börzén. Az Apple profitja 70 százalékot ugrott az utolsó negyedévben.

Az Apple gyorsjelentése több mint 10 százalékkal felülmúlta az eredményvárkozásokat. A bevételt és az eredményt is elsősorban az iPhone eladások húzták, ám az iPad eladások és a többi termék értékesítési számai elmaradtak a várakozásoktól.

Az Apple Inc. adózott eredménye 70 százalékkal 4,3 milliárd dollárra ugrott üzleti évének negyedik negyedében, forgalma 12,2-ről 20,34 milliárd dollárra emelkedett. A társaság idén 14,1 millió iPhone okostelefont adott el világszerte, 91 százalékkal többet, mint tavaly.

A zárás utáni szakaszban a részvény 6 százalékkal esett, amit leginkább az aktuális (idei negyedik) negyedévre adott prognózisaiváltottak ki: a piac 5 dollár feletti egy részvényre jutó eredménnyel számolt, míg a cég 4.8 dolláros várakozást fogalmazott meg, igaz a konszenzusnál magasabb árbevétellel.

Felmerül a kérdés az elmúlt két hónap eszeveszett Apple száguldás után, hogy mennyire biztosan lehet az eddigi növekedést előrevetíteni a következő évekre, hiszen versenytársak tucatjai szorongatják már most az okostelefon piacon az Apple-t. A piac most azt árazza, hogy az Apple minden évben képes lesz az Iphone-hoz hasonlóan sikeres termékkel előrukkolni, vagyis megmarad a versenyelőnye, ami ezen a piacon azért igencsak kétséges. A Cashline prognózisa szerint az Apple részvény ugyanazt a sztorit járja majd be, mint 2007-ben a Google vagy a Nokia, a kérdés csak az, hogy mikor tartanak felezőbulit a részvényesek: még ebben az évben vagy csak jövőre.

Az IBM is zárás után publikálta eredményét, amely láss csodát, szintén felülmúlta a konszenzust, de a részvény - az Apple-hez hasonlóan - szintén esett a zárószakasz utáni elektronikus kereskedésben. A problémát az új szerződések számában való 7 százalékos visszaesés okozta, amely megkérdőjelezi a jövőbeli üzleti aktivitás élénkülését. Mindenesetre a cég vezetése optimista, és a következő 5 évben a profit duplázódását várja. A részvény a történelmi csúcsdöntést követően 4 százalékot esett a zárás után.

Az IBM a harmadik negyedévről közölt jelentést, eszerint adózás utáni eredménye 12 százalékkal 3,6 milliárd dollárra nőtt, bevétele csupán 3 százalékkal javult az egy évvel ezelőtti jelentéshez képest, de így is meghaladta a 24 milliárd dollárt.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.