BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Visszafordítanák a gyermekkori cukorbajt

Egyre több serdülőnél alakul ki 2-es típusú cukorbetegség, aminek egyik oka a mozgásszegény életmód és az egészségtelen táplálkozás.

 Egy korábbi, 660 serdülő bevonásával végzett vizsgálatból kiderült, hogy a fiatalok közel felénél magas a cukorbetegség kialakulásának kockázata. Egy másik, szintén az adott témát kutató felmérés eredménye szerint a megkérdezett 100 gyerekből 37-nél metabolikus szindrómát állapítottak meg az orvosok. Magyarországon minden nyolcadik gyermeknek magasabb a súlya az ideálisnál. Ezek kivédésében segít -a Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége és a Lilly gyógyszergyártó vállalat együttműködésével induló Nap mint nap program.

A programhoz diabetológus szakorvosok, népegészségügyi és testnevelési szakemberek, valamint ismert sportolók csatlakoztak azzal a céllal, hogy nap mint nap mozgásra ösztönözzék a 10-14 év közötti gyermekeket és mérhető eredményt érjenek el a serdülőkorúak cukorbetegséghez kötődő rizikó csökkentésében. A kezdeményezés első szakaszában az idei tanév első két hetében az ország négy városának egy-egy általános iskolájában mérték fel egy kiválasztott, ötödikes osztály tanulóinak fizikai állóképességét, valamint táplálkozási és sportolási szokásait. A négy kiválasztott iskola mellett egy sportiskola hasonló korú diákjai is részt vettek a felmérésben, azzal a céllal, hogy pontosan megállapítható legyen, jobbak-e, és ha igen, mennyivel azoknak a serdülőknek az eredményei, akik szinte a hét valamennyi napján mozognak és kiemelten figyelnek táplálkozásukra.

Jelentkezzen Ön is a Világgazdaság Egészségügyi konferenciájára: Merre tart az egészségügy? – Stratégia, szerkezetváltás, működésfejlesztés Az előadók között találkozhat Réthelyi Miklóssal, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium miniszterével, Szócska Miklóssal az egészségügyi ágazatot irányító államtitkárral és Horváth Endrével, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkárával. Időpont: 2010. november. 4.

A több mint 100 hazai diák bevonásával készült felmérésből számos fontos és érdekes eredmény született. Kiderült például, hogy a lányok 25, a fiúk 23 százaléka egyáltalán nem végez testmozgást az iskolai testnevelés órákon kívül és a többiek között is nagyon kevesen vannak azok, akik nap mint nap mozognak. A gyermekek harmada hetente több mint négy alkalommal eszik chipset, édességet és sokan azok közül, akik kevesebbet mozognak, több édességet és kalóriadús ételt esznek, mint aktívabb társaik.

A négy iskola diákjai között nem volt jelentős különbség a fizikai felmérések eredményében, ugyanakkor a rendszeresen mozgó sportiskolások a felmérés valamennyi feladatában átlagosan 17 százalékkal jobban teljesítettek, sokkal edzettebbek voltak és minimális volt a kockázatuk a túlsúlyhoz kötődő betegségekre. A felmérés során nem csak a rizikó tényezőket, hanem az úgynevezett életminőség indexet is megállapították a szervezők. Ebből kiderült, hogy az aktívan élő és egészségesen étkező gyerekek sokkal jobban érzik magukat, elégedettebbek teljesítményükkel és önmagukkal. Amíg egy rendszeresen mozgó, egészségesen élő diák indexe 81 százalék volt, addig egy túlsúllyal küzdő, mozgásszegényen élő társáé mindössze 58 százalék. De van olyan, naponta és aktívan sportoló résztvevője is a programnak, akinél ez a szám kiemelkedően magas, 98 százalék!

A program alapfilozófiájának megfelelően valamennyi résztvevőnek lehetősége van javítani eredményein. Ennek érdekében az iskolák között olyan versenyt hirdettek, melynek lényege, hogy kinek milyen mértékben sikerül legyőznie - a másik helyett - önmagát. Annak az iskolának a diákjai nyernek, akik a következő fizikai felmérés idejére legtöbbet javítanak állóképességükön, több egészséges ételt fogyasztanak. A Program honlapján arra kérik a szervezők a 4 résztvevő iskola diákjait, hogy október 1-31. között nap mint nap mozogjanak és az ezt igazoló fénykép, vagy videó felvételt töltsék fel a honlap csak számukra elérhető részére. A verseny során híres olimpikon sportolók is segítenek majd. A szervezők célja, hogy a program eredményeinek értékelése után annak módszertanát országos szinten is elérhetővé tegyék, s hogy a 10-14 éves korosztály valóban nap mint nap tegyen egészségének megőrzéséért.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.