BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kastélyfejlesztés 2,2 milliárdból

Idegenforgalom. Felújítása után évi százezer látogatót várnak az ország egyik legnagyobb és legjelentősebb barokk kastélyába, az edelényi L’Huillier– Coburg-kastélyba, amelynek rekonstrukciójára csaknem 2,2 milliárd forintot fordítanak – hangzott el a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának (MNG) az önkormányzattal közösen a településen megrendezett lakossági fórumon.

„A Műemlékek Nemzeti Gondnokságának célja látogathatóvá és nyitottá tenni az építészeti és történelmi emlékhelyeket” – mondta el fórumon Varga Kálmán, az MNG igazgatója. Közölte: a gondnokság kezelésében lévő műemlék épületekben éves szinten mintegy 150 kulturális rendezvényt tartanak, amelyek évről évre 800 ezer látogatót vonzanak. Az MNG több, európai uniós támogatással megvalósuló beruházást is elindított, illetve indít a közeljövőben, öszszességében mintegy hét-nyolc milliárd forint értékben. Az edelényi kastély és környezete mellett EU-támogatással újul meg a fertődi Esterházy- és az oroszlány– majki kastély, valamint a dégi kastélypark, az EGT norvég finanszírozási mechanizmus pedig a nádasladányi kastély és a sümegi vár rekonstrukciójához nyújt több százmillió forintos támogatást.

Gergely Zsolt, az MNG műszaki igazgatóhelyettese az elmúlt egy év eredményeit összegezve elmondta: három hónapos kényszerszünetet követően szeptemberben indulhattak újra a L’Huillier–Coburg-kastély felújítási munkálatai. Míg 2010-ben elsősorban a szerkezetmegerősítéshez és az állagmegóváshoz kapcsolódó munkákat tudták elvégezni, addig jövőre zajlanak majd az igazán látványos építési szakaszok, köztük a homlokzat festése és a belső terek burkolása is. A beruházás során nemcsak az épületet újítják fel, hanem a csaknem öthektáros barokk parkot is, visszaállítva a létesítmény sziget jellegét. Gergely Zsolt hangsúlyozta, az edelényi kastélysziget fontos kitörési pont lehet Észak-Magyarország régió egyik leghátrányosabb helyzetű kistérsége számára, 2016-ra ugyanis éves szinten már százezer látogatót várnak Edelény9ben, a megnyitást, vagyis 2012 tavaszát követően pedig a létesítmény a tervek szerint közvetlenül húsz környékbelinek ad majd munkát. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.