BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vezércsere az Aviva európai régiójának élén

Az Aviva Csoport Igazgatótanácsa a mai napon bejelentette, hogy Andrea Moneta, az európai régió vezérigazgatója február végén közös megegyezéssel elhagyja a vállalatot, és új kihívásokat keres a pénzügyi szolgáltatási szektorban. Az új vezető Igal Mayer, az Aviva Észak-Amerika vezérigazgatója lesz.

Andrea Moneta-nak meghatározó szerepe volt az Aviva európai átalakítási programjának sikeres lebonyolításában. Ennek előnyei már látszanak: a régió 10 százalékos növekedést ért el az összes értékesítést tekintve, és 2010 harmadik negyedévében a vállalat belső megtérülési rátája 12 százalékon maradt, az európai üzletág erős teljesítménye tehát folytatódik.
 
Az Aviva Igazgatótanácsa megköszöni Andrea Moneta-nak a sikerekhez való hozzájárulását, és minden jót kíván neki a jövőre nézve. 
 
Az Aviva Europe első számú vezetője azonnali hatállyal, Igal Mayer, az Aviva Észak-Amerika vezérigazgatója lesz. Igal a felügyeleti szervek hozzájárulását követően csatlakozik az Aviva plc. vezetőségéhez is. A szakember irányítása alatt az észak-amerikai régió meghatározó fejlődést ért el a teljesítményeket tekintve, a számviteli profitot több mint 100 százalékkal növelte a tavalyi első félév végén, és a belső megtérülési rátát is megduplázta a tavalyi harmadik negyedben. 
 
A 2010 novemberében bejelentett stratégiai átvilágítás tovább erősíti az Aviva Europe szerepét és lehetőségeit. Igal Mayer az Avivánál eltöltött több mint 20 éves tapasztalatával és kitűnő eredményeket hozó sikereivel komoly értéket képvisel a vállalat számára.
 
Richard Hoskins, aki jelenleg az észak-amerikai üzletág pénzügyi igazgatója, a felügyeleti szervek hozzájárulását követően a régió igazgatójává lép elő, továbbá csatlakozik az Aviva igazgatósági bizottságához is. Richard pénzügyi irányítása alatt az észak-amerikai régió, teljesítményét tekintve, jelentős fejlődést produkált az elmúlt 18 hónapban.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.