BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már Kínát is zavarja, hogy túl sok olajat fogyaszt

Kína, Ázsia legnagyobb olajfogyasztója, idén első ízben emelte a benzin és a gázolaj kiskereskedelmi árát, amivel segítséget nyújt az állami finomítóknak a 100 dollárnál is magasabb olajár ellen.

A benzin és a dízel ára tonnánként 4,6 százalékkal emelkedett, Peking ezzel reagált a ralizó olajárra és lépése feltételezi, hogy további áremelkedés következik be. A kínai kormány azt követően emelte meg az árakat, hogy Londonban a nyersolaj ára barrelenként 100 dollár fölé emelkedett a Közel-Keleten támadt polgári zavargások hatására, és emiatt a szállítások megakadásának veszélye fenyeget – írja a BusinessWeek.

Az intézkedés komoly gondot jelenthet a kínai autósoknak, aki két évvel ezelőtt még olcsóbban tankolhattak, mint az amerikaiak.

Az amerikai hírügynökség szerint Kína az idei év folyamán összesen 20 százalékkal emelheti a benzin és a gázolaj árát. A kínai országos fejlesztési és reformbizottság (NDRC) szerint az áremelésre azért van szükség, hogy lassítsák az olaj és az üzemanyag iránti keresletet Kínában. "Az olaj túl magas fogyasztása meghaladja országunk tűrőképességét, mind gazdaságilag, mind környezetvédelmi szempontból - idézte Reuters az NDRC-t.

Egyes elemzők figyelmeztettek, hogy az üzemanyagárak emelkedése megnövelheti a szállítási költségeket és ez hatással lehet az alapvető termékek árának alakulására. A BBC által idézet legújabb adatok szerint Kínában a fogyasztói árak idén januárban 4,9 százalékkal emelkedtek. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.