BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elmulasztott lehetőségek után futnak a cégfelvásárlók

Globálisan és Magyarországon is a válság előtti szintet ostromolja a vállalatfelvásárlások mértéke. Az idén várhatóan kedvenc szektor lehet az energia, a pénzügyi szektor, az autóipar, de a technológiai és az online befektetések növekedésére is számítani lehet.

Az M&A (egyesülések és felvásárlások) piacának aktivitása egyértelműen növekszik, ez annak tudható be, hogy sok európai országban már beindult a banki hitelezés, a vállalkozások egyre inkább nyereségessé válnak, a befektetési alapok is bátrabban vásárolnak, valamint az elmúlt két évben elmulasztott lehetőségeket szeretnék bepótolni a felvásárlásokban gondolkodó társaságok – jelentette ki Fehér Péter, az IM&A Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója a társaság hagyományos cégértékesítési konferenciáján.

A piac a statisztikák szerint is túljutott a válság mélypontján, a tranzakciók mértéke globálisan visszatért a 2008-as szintre. Az 5 millió eurót meghaladó felvásárlások tavaly 26 százalékot bővültek, ez jó hír a kisebb vállalatoknak is, mert a hagyományok szerint mindig a nagyok mutatják a piac irányát. Tavaly mind a cégértékesítések darabszáma, mind azok összértéke két számjegyű növekedést produkált, így a teljes piac mérete meghaladta az 1,4 ezer milliárd eurót.

Ennek a trendnek megfelelően a hazai cégértékesítések is javulást mutattak: tavaly 12 százalékos bővülést produkálva 774 milliárd forintot értek el az Invescom Corporate Finance évértékelése alapján. Pozitív fordulatot az év utolsó negyede hozott, akkor kétszer akkora tranzakciós összértéket regisztráltak, mint az év megelőző időszakában, így a piac teljesítménye már a 2008-as szintre ért. A lezárt ügyletek darabszámában nem volt elmozdulás, 2010-ben 127 magyarországi vonatkozású ügylet zárult sikeresen, míg 2009-ben 129 volt ez a szám. Lényegesen nagyobb mértékben, mintegy 40 százalékkal nőttek a hazai cégek által külföldön lebonyolított ügyletek, míg a hazai cégeket célzó felvásárlások csupán hat százalékkal bővültek.

A legkiemelkedőbben teljesítő szektor a telekommunikáció és IT, a vegy- és gyógyszeripar, valamint a pénzügyi szolgáltatások volt. A telekommunikációs és IT-szektor zárta a legtöbb ügyletet – szám szerint 20-at a 2009-es 14 után –, amelyet a pénzügyi szektor követ 13 tranzakcióval. Összérték tekintetében a vegy- és gyógyszeripar emelkedett ki a mezőnyből, amely a teljes piac 27 százalékát adta tavaly. Ezen iparág előretörése a Richter Gedeon Nyrt. által végrehajtott három jelentős tranzakciónak köszönhető. A társaság cégeket és termékportfóliókat vásárolt több nyugat-európai országban, így a vegy- és gyógyszeripari felvásárlások csaknem 80 százaléka a cégnek köszönhető.

„A Richter régóta keresett olyan akvizíciós célpontot – vállalatot vagy terméket –, amely elősegítheti a vállalat amúgy is erős nőgyógyászati üzletágát” – közölte Beke Zsuzsa, a társaság kormányzati és PR-vezetője. Tavaly találtak olyan célpontokat, amelyek szervesen illeszkednek a cég hosszú távú stratégiájába, mely a vegyes modellt követi, így ennek megfelelően az organikus fejlődés és a stratégiába illeszkedő felvásárlás is jellemzi a Richtert. Az akvizíciók létrejöttét viszonylag rövid idő jellemezte. A felvásárolt cégek értékeire nem volt hatással a válság, értékes originális fejlesztéssel foglalkozó vállalatot, valamint nőgyógyászati portfóliót vásároltak abszolút reális áron – mondta a vezető. A cég jelenleg további akvizíciókban nem gondolkodik, a felvásárolt társaságok konszolidációja van folyamatban.

Az összesen több mint 1,1 milliárd forint értékű akvizíciók révén a magyar magánszemélyek tulajdonában lévő Díjbeszedő Holding Romániában és Moldovában is jelentős hídfőállásokhoz jutott a marketinganyagok, banki kivonatok, számlalevelek, azaz a megszemélyesített küldemények elkészítésének és feldolgozásának piacán. Kovács Zoltán, a társaság vezérigazgatója szerint hosszabb távon a vállalatfelvásárlás azzal a haszonnal is járhat majd, hogy több cégnek is első számú regionális üzleti partnerévé válhat a Díjbeszedő.

A felvásárló cégek motivációjával kapcsolatban Rédey Péter, az IM&A Magyarország vezető stratégiai tanácsadója megjegyezte: egy bizonyos méret felett a leggyorsabb növekedés sima cégalapításokkal már nem érhető el, a leghatékonyabb módszer újabb vállalatok felvásárlása. A szakember szerint az sem elhanyagolható szempont, hogy egy-egy akvizíció után mindkét cég részvényének árfolyama növekedésére számíthat, a nagyobb mértékűt a felvásárolt vállalat értékpapírja produkálja.

A piac hazai kilátásai ez évre derűlátók: a tavalyi év fellendülése után további felívelés várható, döntően a nyugat-európai befektetőknek köszönhetően. Az idén várhatóan a legkedveltebb területek közé tartozik majd az energia, a pénzügyi szektor, az autóipar, de a technológiai és az online befektetések növekedésére is számítani lehet.

Magyarországi felvásárlások*

Forrás: Invescom

(2010)

Értékesített cég Vevő

Belvárosi Kaszinó (Tropicana Kaszinó) Szerencsejáték Zrt.

Fibernet Hungary Magyar Telekom Nyrt.

First Chemical Holdong Kft. (BorsodChem) Wanhua Industrial Group

GPCMail Servises s.r.l. Díjbeszedő Zrt.

Grünenthal GmbH Richter Gedeon Nyrt.

Invitel International Hungary Kft. Turk Telekomunikasyon

ISD Dunaferr Vnyeskonombank

Netrisk Polish Enterprise VI. Alap

PregLem Holding SA Richter Gedeon Nyrt.

* Nem teljes lista.

(2010)

Értékesített cég Vevő

Belvárosi Kaszinó (Tropicana Kaszinó) Szerencsejáték Zrt.

Fibernet Hungary Magyar Telekom Nyrt.

First Chemical Holdong Kft. (BorsodChem) Wanhua Industrial Group

GPCMail Servises s.r.l. Díjbeszedő Zrt.

Grünenthal GmbH Richter Gedeon Nyrt.

Invitel International Hungary Kft. Turk Telekomunikasyon

ISD Dunaferr Vnyeskonombank

Netrisk Polish Enterprise VI. Alap

PregLem Holding SA Richter Gedeon Nyrt.

* Nem teljes lista. -->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.