BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyugaton már az okostelefonok diktálnak

Az okosok alig néhány évvel ezelőtti megjelenése óta először fordul elő Nyugat-Európában, hogy több új okostelefont vesznek az ügyfelek, mint hagyományos készüléket. Az előbbiek részaránya a teljes piacból már eléri az 52 százalékot.

A piac „okos” szegmense egy év alatt 48 százalékot bővült, miközben a hagyományos mobilokból ezekben az országokban az idei második negyedévben már 29 százalékkal kevesebb talált gazdára – derül ki az IDC amerikai piackutató legfrissebb felméréséből. A piac érettségét mutatja ugyanakkor, hogy ezekben az országokban összességében is már kevesebb mobilt lehet eladni, mint egy éve, az értékesítés 3 százalékkal csökkent.

A piac átrendeződését segíti az is, hogy a mobilszolgáltatók többsége leállt a hagyományos telefonok támogatásával. Ezzel szemben az operátorok egyre jobban szubvencionálják az okostelefonokat. Ezek egy részéhez a megfelelő előfizetési csomaggal kombinálva ma már töredék árakon juthatnak hozzá az előfizetők. A támogatási politikában végbemenő változások a szolgáltatóknak is elemi érdekük, hiszen itthon is mostanában zajlanak az adathálózati korszerűsítések, a beruházások megtérüléséhez pedig felhasználókat kell generálniuk az operátoroknak.

Ráadásul ma már elsősorban az adatforgalomból lehet profitot realizálni.
Azt, hogy a teljes nyugat-európai mobilkészülék-piac mínuszba ment át, az elemzők a piac érettségén felül még az eurózónában kialakult kedvezőtlen gazdasági környezettel is magyarázzák, aminek közvetlen hatása van a keresletre. Érdekes azonban azt is megfigyelni, hogy a Nokia zuhanását nem tudták teljesen kompenzálni az egyéb márkák, ez arra utal, hogy a Nokia-hívők kivárnak a telefoncserével mindaddig, amíg a finn gyártó piacra nem dobja az első Windows Phone-alapú modelljét.

Világméretekben is jelentőset léptek előre az okos készülékek, igaz, ott várhatóan csak négy év múlva haladják meg a teljes mobilpiac felét. Az idén globálisan ezeknek az eszközöknek a részesedése még az egyharmada a teljes piacnak, de ez utóbbi mutató is dinamikus fejlődést jelez, két évvel ezelőtt ugyanis az okosok részesedése még alig haladta meg a 15 százalékot.

Az IDC a magyar piacot is rendszeresen méri, elemzői nálunk is az okostelefonok menetelését ítélik a leglátványosabbnak. Ez a szegmens a teljes piacnak már a 26-28 százalékát adja, de az év végéig a 28-29-et is elérheti az erősre becsült karácsonyi szezon miatt. A márkák közül az utóbbi években különösen a Samsung erősödött meg.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.