BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sofőr nélküli autó cirkál Berlinben

A Berlini Szabad Egyetem munkatársai a német főváros utcáin tesztelik teljesen automatikus irányítású autójukat, amelyhez nagy reményeket fűznek.

A kutatócsoport most mutatta be a sofőr nélküli autót, amely kizárólag az általa gyűjtött információkra támaszkodva navigál a városi forgalomban. A speciális átépített Volkswagen Passat a gyári számítástechnikai eszközök mellett több kamerát, lézer pásztázókat és precíziós műholdas navigációt használ.

Az átalakított autó a berendezéseknek köszönhetően felismeri a többi autót, a járókelőket, az épületeket, sőt a fákat is – mondta el az AP-nek Paul Rojas, a projekt vezetője, aki szerint a jármű gyorsabban reagál a környezeti hatásokra, mint az emberek. Az autót a tervek szerint mobileszközökkel lehet majd irányítani és futása az alkotók meglátása szerint mostanra olyan egyenletes lett, hogy nem tűnik fel, hogy nem ember vezeti.

Jelenleg több vállalat is dolgozik robot autók kifejlesztésén, közülük az egyik legfontosabb a Google projektje, amelynek keretében egy Toyota Priust alakítanak át számítógéppel irányított járművé. Ferdinand Dudenhoeffer, a Duisburg-Esseni Egyetem szakértője úgy látja, elég egy évtized és kereskedelmi forgalomba kerülhetnek az automatizált kocsik. Ez nem meglepő, hiszen a ma piacra kerülő autók is számos számítógéppel irányított funkcióval rendelkeznek, ilyen például a vészfékezés, vagy az aktív parkolást segítő rendszer.

Ugyanakkor a robot-autók használata nem csak technikai, de jogi gondokat is felvet: kérdés például, hogy ilyen jármű esetében ki a felelős az esetleges balesetekért: a tulajdonos, vagy a gyártó? Az viszont biztos, hogy a kompjuterizált autók bevezetése jelentősen javít majd a közlekedés biztonságán, mivel jelenleg a balesetek többségét emberi mulasztás okozza.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.