BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kevesebb PC talált gazdára

Némileg szűkült a személyi számítógépek (PC) globális piaca 2011 utolsó negyedévében.

 Az IDC amerikai piackutató legfrissebb jelentése szerint az október és december közötti időszakban világszerte 9,2 millió PC-t értékesítettek, ami ugyan az előző negyedévben mértet meghaladja, az egy esztendővel korábbitól azonban 0,2 százalékkal elmarad. Az év egészében ugyanakkor kismértékű növekedést regisztráltak: tavaly 1,6 százalékkal több PC talált gazdára, mint 2010-ben.

Az eladások utolsó negyedéves visszaesése szakértőknek nem okozott meglepetést, az elmúlt hónapokban ugyanis számos tényező is a forgalom csökkenésének irányába hatott. A keresletet a kedvezőtlen gazdasági helyzet vetette vissza, de akadt probléma a kínálati oldalon is: a thaiföldi árvizek miatt ugyanis korábban több helyi gyárban leállt a termelés, ez ellátási gondokat okozott az ágazatban.

Az IDC előrejelzései szerint az év első felében várható, enyhe hanyatlást követően a második fél évben felpöröghet az értékesítés, s így az év egészében 371 millió PC találhat gazdára, majd 20 millióval több, mint tavaly. A növekedés 2013-ban is kitarthat, az IDC a következő évre 11 százalékos bővülést jósol.

Nagyot buktak az amerikaiak

A gyártók közötti erőviszonyok is átalakultak némileg a PC-piacon 2011-ben. Az év nagy nyertese a kínai Lenovo lett, amely 36 százalékos forgalombővülésének köszönhetően az ágazat második legnagyobb szereplőjévé lépett elő, megelőzve az amerikai Dellt. Ezzel párhuzamosan veszített pozíciójából a világelső HP is: a szintén amerikai társaság értékesítése 16 százalékkal hanyatlott.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.