BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Laptop helyett táblagépet veszünk?

A tavalyi hatalmas ugrás után a 2012-es év is komoly növekedést hozhat mind a globális, mind a hazai tabletpiacon. Itthon még luxustermék a táblagép, azonban idővel a notebookok helyettesítőjévé is válhat.

A legfrissebb adatok szerint szinte minden várakozást felülmúló mértékben, mintegy 260 százalékkal bővült tavaly a globális táblagéppiac. Világszerte 66,9 millió ilyen készüléket értékesítettek szemben az egy esztendővel korábbi alig 18 millióval. A piac dinamikáját jól mutatja: az eladott tabletek több mint 40 százaléka (27 millió darab) az utolsó negyedévben talált gazdára.

A lényegében 2010-ben megteremtett kategória értékesítési számainak növekedési üteme az idén ugyan kissé lassulhat, de még évekig így is igen impozáns marad: 2012-ben a pesszimista előrejelzések szerint is nagyjából 120 millió tabletet értékesíthetnek világszerte, az optimistább prognózisok alapján azonban 160-180 millió ilyen készülék is elkelhet. Mindez azt jelenti, hogy a piac már értékben sem elhanyagolható: szakértők az idén 32 milliárd dolláros összforgalmat várnak. A hosszabb távú előrejelzések is gyors gyarapodást sejtetnek: egy friss elemzésben úgy kalkuláltak, hogy 2015-ben már bő negyedmilliárd tablet találhat gazdára, de akad olyan prognózis is, amely az évtized közepére 350 millió fölötti eladást jósol.

Az előző év Magyarországon is áttörést hozott, becslések szerint 2011-ben 35-40 ezer táblagépet adtak el itthon, ez pedig a globális átlagnál is nagyobb mértékű növekedést jelent. Ágazati szakértők 2012-re is dinamikus bővülést prognosztizálnak. Az IDC Hungary korábban lapunknak azt jelezte, hogy 40 százalékos növekedéssel a tabletpiac a teljes hazai IT-költés bővülésének az egyik legfontosabb motorja lehet, a piaci szereplők pedig ennél is optimistábbak. A tabletek iránti kereslet megugrásában a hagyományos kereskedők és a mobilinternet térnyerése miatt az értékesítésben egyre fontosabb szerepet vállaló mobilszolgáltatók is bíznak. A Vodafone 2012 végén dobta piacra saját márkás táblagépét, amely iránt a cég legutóbbi tájékoztatása szerint jelentős igény mutatkozik, míg a Magyar Telekomnál a Világgazdaság kérdésére elmondták: a tavalyi nagyságrendi bővülést követően az idén masszív két számjegyű növekedést várnak a tabletértékesítésben. Hasonlóan optimista Várkonyi Balázs az Extrem Digital ügyvezető igazgatója is, aki szerint az idén akár duplázhat a kategória.

További részletek a mai Világgazdaságban

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.