BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bevált a fordított áfa

Drámaian csökkent a gabonafélék – vélhetően fiktív – exportja két észak-alföldi határátkelőhelyen idén júliusban, miután egyes növényi termékek esetében életbe lépett a fordított áfa, és ez lehetetlenné tett bizonyos típusú csalásokat. A gabonatermesztők és kereskedők is üdvözlik a lépést, és a rendszer mielőbbi kiterjesztését sürgetik.

Az Észak-Alföldi régiónkban lévő két határátkelőhelyen, Ártándon és Csengersimán a gabonaszállítmány forgalom 69,94 százalékkal esett vissza júliusban, áruokmány szerinti mennyiséget tekintve ez a csökkenés pedig 70,76 százalékosos volt – áll egy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-alföldi Regionális Főigazgatósága által készített, lapunk birtokába került jelentésben. Az összegzés hozzáteszi: a kivitel idén júliusban 78,21 százalékkal zuhant tavalyhoz képest, míg az import 56,76 százalékkal csökkent. Ugyanez az áruokmány szerinti mennyiségi csökkenést tekintve 79,39, valamint 43,86 százalék. A gyorsjelentés hozzáteszi: 50 ezer forintos tonnánkénti árakat alapul véve csak ezen a két vizsgálati ponton 1 milliárd forintos forgalomcsökkenés következett be azzal, hogy „a korábbi év gyanús kiszállítói, vásárlói szinte kivétel nélkül eltűntek”. Mivel az árak ennél a mai piacokon némileg magasabbak, az összeg még alulbecsültnek is tűnik.

A drámai zuhanás oka a július elsejétől élő fordított áfa, amely a gabonaféléket, az olajosmagvakat valamint egyes fehérjenövényeket érint. A vásárlói lánc végén fizetendő áfa ugyanis lehetetlenné tett olyan típusú áfacsalásokat, amelyeket a termények fiktív utaztatásával valósítottak meg. Korábban a célpontországok ezen a téren Szlovákia, Románia és Szerbia voltak, ezeken a határszakaszokon „tűntek el” a korábban mindennapos szállítmányok.
„Egyértelmű, hogy a feketekereskedelem a fordított áfa bevezetése miatt csökkent. Akik ma külföldre viszik az árut, azok teljesen legálisan teszik ezt, ez azonban néhol csak a korábbi forgalom tizedét teszi ki” – nyilatkozta a Világgazdaságnak Vancsura József. A Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke hozzátette: „mára elmondható, hogy a fordított áfa bevezetése elérte a célját, és – Romániához hasonlóan – azonnal megtisztította a piacot.” Az elnök ugyanakkor hozzátette: „az adócsalók ma más árukkal dolgoznak, jellemzően műtrágyával és húsfélékkel, ezért a jövőben indokolt lenne kiterjeszteni a rendelkezést más árucsoportokra is – tette hozzá Vancsura.

„Részletesebb adatok ugyan nem állnak a rendelkezésünkre, de a tapasztalataink egyértelműen azt mutatják, hogy történt tisztulás a gabonakereskedelemben” – nyilatkozta a Világgazdaságnak Pótsa Zsófia. A Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és -Kereskedők Szövetségének főtitkára elmondta: „további fejlemény az is, hogy ma már a nagyobb gabonavásárlók jelzik, hogy közvetlenül olyan termelőktől tudnak árut venni, a gyanús közvetítők eltűntek. Ez mindenképpen jó hír” – tette hozzá.

A főtitkár szintén azon a véleményen van, hogy a rendelkezést egyéb árucsoportokra is ki kellene terjeszteni, ezt a szövetség kezdeményezni is fogja. „Aggasztó, hogy a csalók olyan feldolgozott termékeket keresnek céljaikra, amelyek nem esnek a fordított áfa hatálya alá. Jellemzően ilyen áruk a különböző lisztek, és darák, mint például a szójadara.”

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.