BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csaknem 400 ezer magyar dolgozó Facebookozik munka közben

Több mint 800 ezer magyar munkavállaló, az interneteléréssel rendelkező dolgozók 55 százaléka használja munkahelyéről a közösségi oldalakat egy friss felmérés szerint. Az informatikai biztonsággal foglalkozó Gateprotect tűzfalgyártó reprezentatív felmérésében arra válaszoltak a magyar munkavállalók, hogy szokták-e használni munkahelyükön a közösségi oldalakat. Azoknak a munkavállalóknak, akik mindennap többször is felkeresik valamelyik közösségi oldalt, 63 százaléka férfi, 54 százaléka felsőfokú végzettséggel rendelkezik.

Az eredmények szerint a munkahelyi interneteléréssel rendelkező, körülbelül 1,5 millió magyar munkavállaló 26 százaléka legalább naponta egyszer vagy akár még többször, 29 százaléka pedig alkalmanként megnézi valamelyik közösségi oldalt. Azaz több mint 800 ezer magyar dolgozó, a munkahelyi interneteléréssel rendelkező összes munkavállaló 55 százaléka tölti munkaidejének egy részét facebookozással.

„Kutatásunkból kiderült, hogy főként a felsőfokú végzettséggel rendelkezők facebookoznak a munkahelyükön. Ez egyrészt természetes, hiszen közülük munkakörük miatt jóval többen hozzáférnek az internethez, másrészt viszont felveti azt a problémát, hogy pont a legjobban fizetett réteg tölti munkaidejét a közösségi oldalakon” – emeli ki Petrányi-Széll András, a Gateprotect magyar kommunikációs vezetője. Azoknak a munkavállalóknak, akik mindennap többször is felkeresik valamelyik közösségi oldalt, 63 százaléka férfi, 54 százaléka felsőfokú végzettséggel rendelkezik, 57 százaléka 30 év alatti és 51 százaléka budapesti. Ők a tipikus munkahelyi facebookozók.

Petrányi-Széll András szerint miközben a munkavállalók elvárják, hogy munkahelyük szolgáltatásként biztosítsa a közösségi oldalakhoz való hozzáférést, a munkaadók még nem tanulták meg jól kezelni a problémát, és túlságosan szemérmesek a korlátozásokat bevezetni. A felmérésben a munkahelyi interneteléréssel rendelkező magyar munkavállalók mindössze 19 százaléka nyilatkozta, hogy azért nem látogatja munkaidejében a közösségi oldalakat, mert munkahelye már korlátozta a hozzáférést ezekhez.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.