BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Adják-veszik a tévéműsorokat

Bit minisorozatokat és rengeteg Jamie Olivert vett az MTVA a gyerektévére szánt tartalom mellett, az RTL-csoport pedig nem csak újabb X-Faktort indít ősszel, hanem leadja majd az amerikai harmadik The X Factort is

A Sofitel Budapest Hotelben találkozik június 24. és 27. közt a nemzetközi tévés szakma egy része, ekkor rendezik a DISCOP East uódjának számító NATPE vásárt. DISCOP-ból a kelet-európai régióban közel húsz volt, eleinte Lengyelországban rendezték, 16 éve viszont Budapesten találkoznak Kelet- és Közép-Európa – és gyakorlatilag a fél világ – tévés gyártói, producerei, tévétársaságai, hogy üzleteket kössenek. Ez kiemelkedő regionális esemény, Content first jelszóval (A tartalom az első), a magyar fővárosban tud összefutni sok közel-keleti, kelet-európai, balkáni tévés, megrendelő, vásároló vagy eladó olyan partnerekkel, akik távoli országokból (Mexikó, Hongkong, Japán, Argentína) jöttek. Erre volna lehetőségül Cannes-ban is, ott évente két nagy tévés vásárt rendeznek (MIPTV, MIPCOM), de ott a helypénz lényegesen magasabb, a szállás költségeiről nem is szólva.

Az idei vásárra több mint 370 vevő jelezte érkezését, Oroszországból, Kínából, Izraelből, Dániából, az Egyesült Arab Emirátusokból, Jordániából és Kazahsztánból is jöttek programigazgatók, beszerzési osztályvezetők, hogy szemrevételezzék a kínálatot, megkössék az előzetesen – interneten, jelszóval védett helyen megnézett – műsorokat a saját csatornáik számára. A NATPE honlapja szerint legalább harminc országból érkeztek tévések az eseményre, és több mint 150 gyártó-forgalmazó van jelen különféle formátumokkal, filmekkel, sorozatokkal, vetélkedőkkel, valóságshow-kkal. Sok távoli országból ékezett eladó szerint ez a hely, ahol be lehet törni a lakosság száma alapján nagyobb felvevőpiacnak számító Lengyelországba, Oroszországba és Ukrajnába.

A teljesen spontán üzletkötés azonban viszonylag ritka, a partnerek legtöbbször a korábbi hetekben, hónapokban e-mailben egyeztetnek, így a helyszínen megkötött szerződések java már előre látható. A látogatók nyitott szállodai szobákban sétálgatnak, meg-megállnak a folyosóra, hallba kitett asztaloknál, standoknál, beülnek vetítésre, névjegykártyát cserélnek, aki napi több tucatot: ismerkednek, illetve a korábbi megbeszéléseket folytatják élőben.

ős a FreemantleMedia jelenléte a hazai vásáron: a Hollywood Reporter cikke szerint az amerikai X Factor két eddigi évadját és a készülő harmadikat már el is adták számos országba a régióban, a magyar RTL Klub is megvette utóbbi vetítési jogait. Az RTL-csoport korábban már leadta a tehetségkutató amerikai verziójának első két évadját a Cool tévén, de a hazai adaptáció őrületes, háromszori nézettségi sikere után nyilvánvaló, hogy elfér még a tévében ilyesféle műsor.

A hazai csatornák nem szeretnek nyilatkozni arról, milyen megállapodásokat kötöttek, mintha legalábbis atomtitokról volna szó, de külföldi szakmai oldalakon fel-feltűnnek magyarokat érintő, az eladói oldal felől jövő hírek. A Kidscreen szerint a Chello Central Europe megvette a magyar és a régióban látható Minimax számára a Poppy Cat című sorozatot, illetve a Horseland későbbi részeit (utóbbi sorozat már fut a gyerektévén). Ugyancsak a Chellóról írta a Worldscreen, hogy 145 órányi tartalmat vásárolt Martha Stewart tévés személyiség vezetésével, ezek jobbára gasztroműsorok, tehát valószínűleg a TV Paprikára kerülnek.

Evős, főzős műsorból biztosan nem lesz hiány a következő hónapokban, mert az MTVA 50 órányi Jamie Oliver-műsor vetítési jogához jutott hozzá, az ismert televíziós séf több sorozatát érintette a megállapodás (a szériák egy része ment már kisebb kábeltévén). A lap szerint a magyar közmédia három minisorozatot is vásárolt (Laconia, Kidnap and Ransom, illetve Exile), illetve az M2-re gondolva gyerekműsorokat is beszerzett. Médiaoldalak szerint az MTVA a Sabrina, a tiniboszorkány animációs verziójára, az Arthur-sorozatra tett szert mostanában, illetve a Caillou című szériát is megszerezte. Az MTVA szóvivője megkeresésünkre elmondta, hogy korai még az őszi struktúráról, a programokról beszélni.

Hogy a TV2-ről is essék szó: a Worldscreen szerint annyira elégedett volt a csatorna Az ének iskolája nézettségével, hogy már meg is állapodott a jogtulajdonossal a folytatásról (a Master Class forgalmazója világszerte a Keshet International), azaz biztosan jönnek újabb éneklő kisgyerekek a magyar képernyőkre.

Tévés vásárok a világban

1964-ben rendezték az első NATPE tévés vásárt és konferenciát, akkor New Yorkban 71 ember vett részt rajta. A kétezres években volt már olyan NATPE-rendezvény, amelyre több mint kétezer vevő és eladó regisztrált, közel 1100 sajtómunkás, újságíró mellett. A következő amerikai esemény Miamiban lesz 2014 januárjában – ne legyen kétségünk, jóval nagyobb felhajtással, mint a hazai. A tehetősebb magyarok a LA Screeningsre is kiutaznak évente az USA-ba, illetve a Cannes-i MIPTV és a MIPCOM népszerű még körükben. Előbbi tavasszal, utóbbi általában októberben van, ilyenkor lehet még feltölteni a készleteket télre, a következő év elejére.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.