BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kispénzűeknek a Tisza-tavat javasolja Varga Mihály

A kormány kiemelt figyelmet fordít a turisztikai vonzerővel rendelkező területek közül ma még kevésbé közismert, ám komoly fejlődési lehetőségekkel rendelkezők felzárkóztatására. Ezt példázzák a Tisza-tavi régióban az Európai Unió és a magyar állam támogatásával megvalósult, illetve folyamatban lévő beruházások is – jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter.

"A válságidőszakban az ember fokozottan figyel arra, hogy minél jobb ár-érték arányban költse el pénzét. A Tisza-tavi régiónak éppen ebben rejlik legfőbb erénye és kitörési lehetősége, bár viszonylagos ismeretlensége, érintetlensége a felkapottabb versenytársakkal szemben egyszerre jelent előnyt és hátrányt" – mondta a nemzetgazdasági miniszter, hozzátéve, aki belekóstol a folyó és a víztározó környezetének hangulatába, az egy életre megszereti ezt a vidéket.

Varga Mihály úgy fogalmazott: fontos, hogy a Tisza-tó kivívja azt a pozíciót és rangot a magyar turisztikai kínálatban, amit megérdemel, hiszen 2007 és 2013 között 29 projekt összesen 6 milliárd forintot meghaladó pályázati támogatást nyert el a víztározó térsége. A fejlesztések összértéke eléri a 7,8 milliárd forintot. Ebből eddig öt beruházás készült el, amelyekhez az unió és a magyar állam 3,2 milliárd forinttal járult hozzá, a térség 12 településén indult attrakció-, illetve szolgáltatásfejlesztés.

A miniszter példaként említette, hogy a kormány döntése alapján kiemelt programként épülhet meg a Tisza-tó kerékpáros körgyűrű észak-alföldi és észak-magyarországi szakasza. Emellett a vízparti települések „hátországát” erősítő Berekfürdőn 2014-ben fejeződik be a fürdő nagyszabású korszerűsítése, míg Karcagon hamarosan átadják a helyi strand megújult szabadtéri gyógymedencéit.

Tavaly a hazai átlagot jelentő 4,8 százaléknak közel duplájával bővült a régió szálláshelyeinek vendégforgalma, egyebek mellett az elmúlt években megvalósult, országosan egyedülálló ökoturisztikai létesítményeknek köszönhetően.

Mező Ferenc, az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója elmondta: az idén záruló uniós fejlesztési időszakban összesen 321 milliárd forint EU-s forráshoz jutott a régió. Jász-Nagykun-Szolnok megyében 402 pályázatot támogattak, mintegy 70 milliárd forint értékben. A beruházók között érzékelhető a turisztikai szektor és a Tisza-tó térségének növekvő aktivitása – közölte.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.