BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Áfacsökkentés: az élelmiszerágazat feladta a harcot

Lényegében beszüntette tevékenységét az alapvető élelmiszereket terhelő áfa csökkentéséért az utóbbi időben kampányoló fórum.

„A fórum hivatalosan nem szűnt meg, ám tevékenységet jelenleg nem folytat, ülések nincsenek” – nyilatkozta a Világgazdaságnak Torba Tamás. A Fórum az Alapvető Élelmiszerek Áfájának Csökkentéséért elnevezésű csoport szóvivője hozzátette: ennek oka részben az ágazati szereplők által kevéssé finanszírozott kezdeményezésben rejlik, a megszólított élelmiszeripari cégek döntő része ugyanis nem jelezte, hogy hozzájárulna anyagilag is a fórum működéséhez. „A másik oka az volt, hogy a kormány a tárgyalások alatt végig egyértelművé tette: nem gondolkodik az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentésében. Nem éreztük, hogy a kormány igazán folytatni akarná a dialógust, az általunk hozott számokat vitatták ugyan, de saját számításokkal nem cáfolták azokat” – mondta Torba Tamás. A szóvivő hozzátette: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterré kinevezése óta mindössze egy tárgyalás volt a tárca és a fórum képviselői közt.

A fórum által publikált korábbi tanulmány szerint a kezdeményezők által kívánatosnak tartott áfakulcs az alapvető élelmiszerek esetében 10 százalék, vagy az alatt lenne, ez lenne az a mérték az ágazat szereplői szerint, amely elfogadható lenne az élelmiszeriparnak, fehérítené a gazdaságot, és a költségvetés számára sem járna középtávon bevételcsökkenéssel – legalábbis az áfacsökkentés pártolói szerint.

A kedvezőtlen gazdasági folyamatok hatását – többek között a költségek emelkedéséből adódó áremelkedést – az általános forgalmi adó (áfa) mérséklésével lehetne ellensúlyozni – mondta Lukács László, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója múlt héten.
Jelezte: az alapvetően 27 százalékos áfát, illetve a tej 18 százalékos áfáját más terméktanácsokkal együtt – a vágóállat és hús terméktanáccsal (VHT), valamint a baromfival (BTT) – közösen tett javaslat szerint lényegesen, 5 százalékra kellene csökkenteni.

Az MSZP ősszel ismét benyújtja a parlamentnek az áfacsökkentési javaslatát – jelentette be Gőgös Zoltán, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának MSZP-s alelnöke. A szocialista politikus szerint ugyanis a „27 százalékos áfa mellett nem lehet szembeszállni a feketegazdasággal”.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.