BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Százból 48 magyar elköltözne külföldre dolgozni

A magyarok 93 százaléka úgy gondolja, hogy az országban nem létezik munkahelyi biztonság, ami még Chile, India és Törökország eredményénél is rosszabb! – közölte a Randstad nemzetközi személyzeti tanácsadó a második negyedéves felmérésének adatai alapján.

A 32 országra kiterjedő felmérés eredményeit a Workmonitor című kiadvány foglalja össze. Ebből kitűnik, a görögök után a magyarok gondolják a legtöbben, hogy hazájukban nem létezik munkahelyi biztonság. A harmadik helyen Spanyolország áll, amelyet szintén érzékenyen érintett a gazdasági válság.
Szlovákiában 11, az Egyesült Királyságban 12, Németországban pedig 35 százalékponttal alacsonyabb a munkával kapcsolatos bizonytalanság, mint Magyarországon.

Magyarországról többen költöznének külföldre egy jó állásért, mint a közép-európai régió többi országából. A megkérdezettek 48 százalék költözne el, ha kapna megfelelő állást egy másik országban. A lengyelek közül 34 százalék, a szlovákoknál 32 százalék, míg a cseheknél csak 30 százalék hagyná el a hazáját a jobb munkalehetőségekért.

Magyarországon a legalacsonyabb azoknak az aránya, akik lemondanának a fizetésük egy részéről az állásuk megmaradásáért cserébe. A magyarok közül mindössze 15 százalék lenne hajlandó ilyen áldozatra, míg a régió többi országában ez az arány 30 százalék felett van.

Bizonytalanok vagyunk

A magyarok bizonytalansága a rugalmas foglalkoztatási formákkal kapcsolatos bizalmatlanságban is tetten érhető: mindössze 58 százalék gondolja, hogy egy határozott idejű állás ugródeszka lehet a hosszabb távú munkaszerződéshez (a lengyelek közül 88 százalék vélekedik így). Bár 10-ből 9 magyar inkább aláírna egy határozott idejű szerződést, minthogy teljesen munka nélkül maradjon, a többség szerint ez a megoldás inkább csak a fiataloknak való.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.