BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jól hajrázott tavaly a turizmus

Még a decemberi adatok hiányoznak, de már így is biztos, hogy 2013-ban jobb évet zárt a turizmus, mint 2012-ben. Orosz és osztrák verseny a második helyért

Az év tizenegyedik hónapjára elérte a 10 milliót a kereskedelmi szálláshelyek belföldi vendégéjszakáinak száma a KSH novemberi adatai szerint. Tavaly novemberben ez a szám még csak 9,7 millió volt, most viszont már 10,2 millió éjszakát töltöttek a magyarok hazai szállásokon. Ha pedig hozzáadjuk a külföldiek által produkált 11,2 millió éjszakát, akkor már 21,4 milliónál tart a számláló, amely csak 200 ezerrel marad el a 2012-es egész éves adatoktól.

Mivel 2013 decemberében még legalább 1 millió vendégéjszaka hozzájön a statisztikához, ezért már biztos, hogy jobb évet zárt a turisztikai ágazat, mint 2012-ben. Tavaly novemberben összesen 7,1 százalékkal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma. Már éppen ráfért az ágazatra egy erőteljesebb növekedést mutató adat, hiszen augusztusban és szeptemberben lassuló növekedést jeleztek a statisztikák, igaz, az október is jól sikerült. „Novemberben a külföldi vendégek 733 ezer vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken, számuk 4,6, az általuk eltöltött vendégéjszakáké pedig 4,9 százalékkal nőtt 2012 azonos időszakához képest. A jelentősebb küldő országokból érkezők vendégforgalma változóan alakult” – közölte a KSH. Annak aligha lehet örülni, hogy a TOP5 küldőpiacunk közül a német, a brit visszaesett, az viszont jó hír, hogy az osztrák, az orosz, a cseh és az amerikai vendégek által eltöltött éjszakák száma emelkedett. Ausztria és Oroszország között nagyon szoros a verseny a második legnagyobb küldőpiac titulusért, a novemberi adatokkal most az osztrákok megelőzték riválisukat, de csak 6 ezer éjszaka a különbség. A németek toronymagas elsőségét nem veszélyeztetik, december minden bizonnyal átlépik megint a 2 milliós határt.

„Novemberben a belföldi vendégek 692 ezer vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken, számuk 8,7, az általuk eltöltött vendégéjszakáké pedig 9,5 százalékkal bővült az egy évvel ezelőttihez viszonyítva” – fogalmazott a KSH. A hazai forgalom – a nyugat-dunántúli turisztikai régió kivételével – az összes régióban nőtt. A szállodák szobakihasználtsága átlagosan 47 százalékos volt. Főleg az ötcsillagos házak örülhetnek, hiszen 65 százalékos telítettséggel működtek. Így a fapados turisták dömpingje minden bizonnyal alább hagyhatott. „A vendégforgalom és a vendégéjszakák 5 százalék körüli növekedése mellett a szállásdíjbevételek is közel 10 százalékkal bővültek tavaly. Mindezek alapján az átlagárak is újra emelkedhetnek, amivel az ágazatban dolgozó vállalkozások versenyképessége tovább erősödhet” – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára. Horváth Viktória hozzátette: a SZÉP-kártya bevezetése óta 111 milliárd forinttal segítette a hazai turizmust és vendéglátást. Jelenleg 28 milliárd forint fel nem használt összeg található a kártyákon, amelyből 4,7 milliárd forint felhasználhatósága az idén májusban lejár. Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese pedig elmondta: a beutazó forgalomban 2011 óta dinamikus a növekedés. Az MNB adatai szerint a turizmus devizaegyenlege az első háromnegyed évben 1,845 milliárd euró volt, 7,7 százalékkal nőtt 2012 azonos időszakához képest.

Bulgária is javított

Az előzetes adatok szerint Bulgáriában 5,6 százalékkal, 7 millióra nőtt az országba látogató turisták száma tavaly, míg az ágazat bevétele 4,5 százalékkal 3 milliárd euróra emelkedett – mondta Dragomir Sztojnev gazdasági és energetikai miniszter. A Dnevnik című lap pénteki beszámolója szerint a miniszter arra számít, hogy az idén is folytatódik a turizmus bővülése Bulgáriában. A kereskedelmi szálláshelyek számában 3 százalékos, a turisták számában 4 százalékos, a bevételekben 2 százalékos bővülést várnak.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.