BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nincs nagy tolongás a negyedik körös trafikokért

Igyekezniük kell a jövő trafikosainak, ugyanis ma éjfélkor lejár a negyedik körös trafikpályázatok leadási határideje.

A kiírás összesen 992 koncessziós jogosultságot foglal magában Abaújalpártól Zsurkig. Amiatt van még mindig meglepően sok gazdátlan koncesszió, mert az első körben többen nem írták alá a szerződést, vagy 6 hónapon belül nem nyitotta ki a trafikját, a második körben pedig 876 településre, többnyire néhány száz lelkes faluban, nem is nyújtott be senki pályázatot. Az elbírálási szempontok vélhetően nem változnak, az üzleti tervet azonban alaposabban át kell gondolni. „Nincs nagy tolongás, mert nem a várt eredményességgel működnek a trafikok. Sokan nem értik, hogy nem a cigarettával, hanem az alkohollal lehetne tartósan nyereségesen üzemeltetni a boltot” – mondta lapunknak Király Antal, a Trafikos Franchise Kft. vezetője. Hozzátette: mivel anyagi gondokkal küzd a nemzeti trafikok jelentős része, ezért az árusítható termékkör bővítését javasolják. Szerinte főleg a különböző étrendkiegészítőket lenne érdemes „bevinni” a trafikokba.

A negyedik körös pályázatoknak vélhetően március közepére lesz eredménye, és ha valamennyi koncesszió gazdára találna, akkor mintegy 6900 nemzeti dohánybolt lenne az országban. A benzinkutakon és hipermarketekben működő trafikok csak jövő május végéig működhetnek, valamint a már működő trafik 200 méteres körzetében sem lehet már másik nemzeti dohányboltot nyitni.

Fő probléma, hogy a NAV és a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt. adatai szerint is drasztikus mértékben zsugorodott a legális dohánypiac. Az utóbbi cégtől megkapott statisztikából az derül ki: októberben 669 millió, novemberben 603 millió, decemberben pedig a nem végleges számok szerint 632 millió szál cigaretta fogyott. Az adóhatóság jövedéki kimutatása alapján 2012 decemberében bőven 1 milliárd szál fölött volt a fogyasztás. Amióta július 1-től már csak a nemzeti dohányboltokban lehet legálisan cigarettát vásárolni, még nem volt olyan hónap, amelyben 1 milliárd szál felett lett volna a fogyasztás. Bár alig telik úgy el nap, hogy ne foglalnának le csempészcigarettát, a 2013-ban felderített illegális cigaretta mennyisége csak 82 millió szál volt.

A büdzsé nem járt jól

A Magyar Államkincstár adatai szerint tavaly novemberig 823,8 milliárd forint jövedéki adó folyt be a költségvetésbe. Még 2012 novemberében 845 milliárd forintnál tartott a büdzsé. Mintegy 295 milliárd forint származhatott a cigarettakereskedelemből, ugyanis a költségvetési törvény szerint a dohánytermékek után a jövedéki adóbevételek mintegy 36 százalék keletkezik. A 2014-es költségvetés 932 milliárd forint jövedéki adóbevétellel számol, ami 15 milliárd forinttal kevesebb a 2013-nál. „A bevételeken belül a cigaretta 77 százalékot tesz ki” – áll az elfogadott törvényjavaslatban.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.