BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lakás: bérlés, hitel, vagy vásárlás?

Az Otthon Centrum megvizsgálta, hogy a jelen körülmények között a lakás vásárlása, illetve a bérlése milyen pénzügyi következményekkel jár. Sok függ a jövőbeli ingatlanárak és bérleti díjak emelkedésétől, illetve a különböző befektetési formák hozamaitól, de jelenleg mégis inkább úgy tűnik, hogy a vásárlás továbbra is némileg kifizetődőbb.

„A tégla jó befektetés” sokak számára volt axióma, a lakásprivatizációra, vagy a 2000-es évek elején az állami kamattámogatás fűtötte árnövekedésre alapozva. Ez a tétel valójában már 2007-től megbukott, hiszen azóta nem volt reálár emelkedés az ingatlanpiacon. Mégis, a gondolattal, hogy inkább a banknak törlesztem a hitelt, mint a tulajdonosnak fizetem a bérleti díjat, hiszen a futamidő végén az enyém lesz a lakás, ma is gyakran találkozni” – mondta Déry Attila, az Otthon Centrum vezető elemzője. – „A jelenlegi kamatkörnyezetben és piaci viszonyok mellett azonban érdemes végiggondolni a kérdést és megalapozottan dönteni a bérlés, vagy vásárlás között.”

Elméletben az a vásárló, akinek van lehetősége 6-7 százalékot meghaladó – a lakásbérlet éves hozama jelenleg átlagosan ekörüli – éves kamatú befektetésre, annak a bérlet lehet jó megoldás. Természetesen az átlagosnál olcsóbban megvásárolt lakás esetén még ennél is nagyobb hozamot kell hozni a tőkebefektetésének, hogy a lakásbérlés igazi alternatívája legyen a lakásvásárlásnak. A gyakorlatban azonban ennél több szempontot kell figyelembe venni. Nem szabad kizárni az ingatlanárának lehetséges emelkedését, ami középtávon egy nagyon is reális lehetőség a magyar lakóingatlan piacon. Figyelembe kell venni az inflációt, amivel a bérlésnél a befektetőnk bérleti díját évente indexálja a bérbevett lakás tulajdonosa.

„Az 5 éves időszakon éves 4 százalékos inflációt követő árnövekedés a lakáspiacon valós alternatíva, hiszen a lakásárak így a válság óta elszenvedett 20 százalékos nominális árcsökkenést korrigálnák” – tette hozzá Déry Attila. – „Az idei év már bíztatóan indult a lakáspiacon, és még akkor is, ha inkább stagnálás valószínűsíthető idén a lakásárak tekintetében, az 5 éves időtávon könnyen elképzelhető a 20 százalék körüli nominális növekedés.”

Reális lakáspiaci szcenáriókat és befektetési lehetőségeket feltételezve a készpénzes vásárlóknak a várható áremelkedés miatt érdemesebb a lakásvásárlást választani. A kérdést tovább bonyolíthatja, ha a vásárláshoz nem áll rendelkezésre a teljes tőke. Ilyenkor a két opció a tőke befektetése, és a kamatokból a bérleti díj egy részének megfizetése, vagy a tőkét egy hitelhez önerőként felhasználva a lakás megvásárlása. Ekkor a lakhatásért a bérleti díj helyett a törlesztő részletet fizeti a vásárló. „A modell megbízhatóságát, illetve gyakorlati használhatóságát jelentősen rontja, hogy a hitelt jellemzően hosszabb, 15-20 éves időtávra veszi fel a lakásvásárló. Ilyen időtávra nagyon nehéz megbízhatóan előre jelezni a hitelkamatok, a lakásárak, a bérleti díjak, de még az infláció alakulását is” – tette hozzá Déry Attila.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.