BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megugrott a Lenovo forgalma

Több mint felével nőtt a Lenovo-termékek magyarországi forgalma az első félévben, az értékesítést főként a lakossági szegmensnek köszönhetően futott fel. A társaság a közelmúltban meghosszabbította bérgyártásra vonatkozó szerződését a Flextronics-szal, emellett új termékek előállítását is megkezdték Sárváron.

Az első félévben több mint ötven százalékkal nőtt Magyarországon a Lenovo termékek forgalma 2013 hasonló időszakához képest – tudtuk meg Lukács Anitától, a társaság magyarországi vezetőjétől. Az értékesítés felfutása nagy mértékben a lakossági felhasználók részéről tapasztalható fokozott érdeklődésnek volt köszönhető, az előzetesen vártnál sokkal több notebookot tudtak eladni itthon. Emellett erős forgalmat tapasztaltak a táblagépeknél is, ami figyelembe véve, hogy az év első felében nincs olyan esemény, amely miatt felpöröghetne az értékesítés – mint szeptemberben az iskolakezdés vagy év végén a karácsony -, biztató jel az egész évre vonatkozóan. Lukács Anita hozzátette, hogy az első negyedévben még voltak közbeszerzések az állami szférában is, amelyeken több sikert is elértek, azonban áprilistól a parlamenti választások miatt ez a szegmens gyakorlatilag leállt. A második negyedévben felfutott a kis- és középvállalatok felé történő értékesítés, a nagyvállalati szegmens pedig a tervezettnél jobban teljesített.

Az év második felével kapcsolatban a Lenovo magyarországi vezetője elmondta, hogy a tervek szerint szeptember-októbertől lesznek majd elérhetők a Windows operációs rendszert használó Yoga tabletek. Emellett a korábbi közlések alapján várhatóan a közeljövőben megérkeznek Magyarországra is a társaság okostelefonjai. A Lenovo tavaly nyáron jelentette be, hogy háromszorosára növeli szervergyártó kapacitását Magyarországon. A cég számára a Flextronics végez bérgyártást Sárváron, az ottani üzemből az egész EMEA (Európa, Közel-Kelet, Afrika) térségbe szállítanak berendezéseket. Lukács Anita közölte: valamivel több mint egy hónapja meghosszabbították a Flextronics-szal kötött szerződést, így biztos, hogy még több évig marad Magyarországon a termelés. Sőt, a közelmúltban új termékekkel is bővült a portfólió. Kínából Sárvárra telepítették a Tiny nevű, kisméretű asztali személyi számítógépek gyártását, illetve az EMC-vel megvalósult együttműködés keretében megkezdték az adattároló eszközök előállítását is.

A kínai Lenovo az év elején több számottevő akvizíciót is bejelentett, így megvásárolják a Google-től a Motorola Mobility okostelefongyártó üzletágát 2,9 milliárd dollárért, illetve az IBM x86 szerver részlegét 2,3 milliárd dollárért. Az ügyletek lezárása után újabb változások várhatóak a Lenovo magyarországi szervezetében, hiszen új üzletágakat alakíthatnak ki. A globális szinten a személyi számítógép piac legnagyobb szereplőjének számító kínai társaság igen jó évet zárt tavaly Magyarországon is. Míg 2012-ben 58 ezer asztali és hordozható pc-t adtak el, addig tavaly már 100 ezret. A jó eredmények az államigazgatási szektorban elnyert projekteknek, illetve a lakossági szegmensben felpörgő értékesítésnek voltak köszönhetők.

A vártnál jobb adatok

Az előzetes várakozásoknál jobban teljesített a globális személyi számítógép piac a második negyedévben. Az IDC adatai szerint 74,36 millió pc-t adtak el világszerte, ez mindössze 1,7 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban. A piackutató cég korábban 7,1 százalékos visszaesést prognosztizált erre a periódusra. A szegmens legnagyobb szereplője a Lenovo, amely 14,56 millió számítógépet tudott eladni, ez 15,1 százalékkal volt több a bázisnál. Növelte részesedését is, az április-júniusi időszakban már a pc-eladások közel ötödét tudhatta magáénak.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.