BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vígh László 180 milliárdos stadionfejlesztést felügyel majd biztosként

Vígh Lászlót miniszteri biztosnak nevezte ki Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter. A Nemzeti Sportközpontok (NSK) vezetője az állam tulajdonában álló sportcélú ingatlanokat érintő, illetve a részben vagy egészben állami támogatásból megvalósuló nem állami tulajdonban álló ingatlanokat érintő sportcélú fejlesztési, felújítási és üzemeltetési feladatok koordinálását felügyeli majd. A megbízatása június 16-tól december 15-ig tart. Korábban egyébként a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos is volt. Vígh nemrég lapunknak elmondta, hogy az NSK kezelésében lévő létesítmények fejlesztésére a közeljövőben 180 milliárd forintot fognak költeni.

Egy másik kormányrendelet értelmében kikerült a Nemzeti Stadionfejlesztési Program eredetileg 26 létesítményt tartalmazó listájáról az MTK-stadion. A klub szerint azonban ez nem azt jelenti, hogy nem épülne meg a létesítmény. A változás után a felújításért nem a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (BMSK) lesz felelős, hanem maga a klub az állammal közös finanszírozásban. A tervek szerint a 800 millió forintból megvalósuló Hidegkuti Nándor Stadion ötezer férőhelyes lesz, 2014-ben 560 millió, 2015/16-ban pedig 240 millió forintot használhatnak fel.

A Magyar Közlöny szerint egy másik kormányrendeletet is módosították, amely a 2021. évi Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megrendezéséhez szükséges létesítmény-fejlesztést érinti. A nemzetgazdasági szempontból kiemeltnek minősített beruházás hivatalos közbeszerzési tanácsadójává, beruházás lebonyolítójává és építési műszaki ellenőrévé kizárólagos joggal éppen a BMSK-t tették meg, amely már nem felel az MTK-stadion felújításáért. Korábban Vígh László lapunknak azt nyilatkozta, hogy mintegy 8 milliárd forint lehet a Dagály strand északi részére tervezett új uszodakomplexum építésének költsége, melynek kivitelezése jövő februárban indulhat meg.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.