BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A hétvégén nálunk is indul az európai lottó

Október 4-től Magyarországon is kapható lesz az egyik legnépszerűbb európai lottójáték. A Szerencsejáték Zrt-nek két év alatt megtérülhet a csatlakozás. A cég korábbi tapasztalatai szerint a hagyományos lottó esetében akkor ugrik meg jelentősen a forgalom, ha eléri a halmozódás a 2,5-3 milliárd forintot, erre azonban évente csak néhányszor van esély. Vagyis az EuroJackpot főnyereménye eleve onnan indul, ahova a hagyományos lottó csak sok hetes halmozódás után jut el.

Az október 10-i sorsolásra már az összes magyar lottózóban is lehet majd szelvényt vásárolni az EuroJackpot nevű európai lottóra. Egy tegnapi háttérbeszélgetésen Szentpétery Kálmán, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója elmondta: úgy kalkulálnak, hogy a mintegy 300 millió forintos beruházást igénylő új sorsolásos játék két éven belül megtérül. Az ár nem fix, egy alapjáték ára körülbelül 2 eurónak megfelelő összeg, forintban. „Amennyiben a heti MNB által közzétett hivatalos euró árfolyamok átlaga 308,75 alá megy, abban az esetben 640, egyébként 660 forint az alapjáték ára. 20 forintonként emelkedhet az ár. Az Eurojackpot október 4-től valószínűsíthetően 660 forintért lesz megvásárolható a lottózókban és az értékesítőhelyeken” – fogalmazott az állami cég vezetője. Az árfolyam-ingadozásból eredő változásokat az egyes szervezők maguk kezelik. Sokak számára meglehetősen vonzó lehet, hogy a heti várható főnyeremény legalább bruttó 10 millió euró (3 milliárd forint), amely akár bruttó 90 millió euróig halmozódhat.

A Szerencsejáték Zrt. korábbi tapasztalatai szerint a hagyományos lottó esetében akkor ugrik meg jelentősen a forgalom, ha eléri a halmozódás a 2,5-3 milliárd forintot, erre azonban évente csak néhányszor van esély. Vagyis az EuroJackpot főnyereménye eleve onnan indul, ahova a hagyományos lottó csak sok hetes halmozódás után jut el. Ezért a Szerencsejáték Zrt. úgy gondolja, hogy az európai lottót olyanok is heti rendszerességgel fogják játszani, akiket korábban csak a 3 milliárd forint körüli főnyeremény mozgatott meg. Összességében úgy kalkulálnak, hogy a hazai és az európai lottóból származó bevételük több lesz, mintha csak a régi maradt volna meg. Az Ötöslottó árbevétele tavaly 49,7 milliárd forint volt. Európában hetente átlagosan 9,5-10 millió darab Eurojackpot alapjátékot játszanak meg a játékosok, leginkább a németek és a finnek kedvelik.

A sorsolást hetente egyszer, pénteken 21 óra és 22 óra között tartják Finnországban, Helsinkiben. A magyarországi bevezetés mellett most csatlakozik Csehország is, míg a szlovákiai bevezetés egyelőre bizonytalan, így együtt már 16-17 országban lehet majd játszani. Az új országok csatlakozásával 270 millió ember tippelhet majd a számokra. Változik a főnyeremény megnyerésének az esélye is 1:59 millióról 1:95 millióra. Az új szabályok szerint pedig 50-ből öt számot, valamint 10-ből két számot kell majd eltalálni. „A Szerencsejáték Zrt. az első két nyerőosztályban a bruttó nyereményeket hozza nyilvánosságra. A kifizetésükre viszont a személyi jövedelemadó levonása után kerül sor, euróban. Ezért az első két nyerőosztály nyereményeinek esetében a kifizetett összeg pontosan az szja-val lesz kevesebb. A többi nyerőosztály nyereményét nettó értéken teszik közzé, és a játékosok is ezt az összeget kapják, forintban” – közölte a cég. A háttérbeszélgetésen az is kiderült, hogy a társaság következő nagy dobása a kocsmákból kitiltott nyerőgépek helyére telepített sorsjegy-automata lehet, amelyekből tizet már tesztelnek budapesti és vidéki helyszíneken.

Csökken a lottójátékok súlya

„Az árbevétel összetétele a gyorsabb ritmusú játékok (fogadások, gyorsjátékok, sorsjegyek) irányába tolódott el, amelynek következtében a hagyományos lottójátékok súlya csökkent, de a nyereménnyel csökkentett tiszta árbevétel alapján továbbra is a lottójátékok a vezető termékeink” – írta 2013-as jelentésében a Szerencsejáték Zrt. Összesen 455 értékesítési pont van a cég saját tulajdonában. Ezen felül országszerte több mint 4000 helyen érhető el teljes játékkínálatuk, közel 2000 ponton pedig kizárólag sorsjegyet értékesítenek partnereik.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.