BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az IT-szektor bérelte ki a legtöbb új ingatlant

Az idei első félévben 118 ezer négyzetméternyi új irodaterületet adtak bérbe Budapesten, ennek körülbelül felét az IT-szektorban, az energetikai ágazatban és az állami szférában dolgozó vállalatok, valamint a szolgáltató központok foglalták el. Az említett szektorok tették ki az új kereslet közel felét – derül ki a Laurus Irodaházak és a Robertson Hungary ingatlan-tanácsadó összefoglalójából.

„Az IT-cégek 17 ezer négyzetméternyi új irodaterületet béreltek ki első félévben, ami a teljes új igény hetede, míg az állami vállalatok és szervezetek is jelentős, közel 14 ezer négyzetméternyi területre költöztek be. A budapesti irodapiacon azok az irodaházak lehetnek igazán sikeresek, amelyek rugalmasan tudnak reagálni a bérlők folyamatosan változó igényeire, és bármifajta különleges kérésre is tudnak megoldásokkal szolgálni” – hangsúlyozta Vuk Ágnes, a Laurus Irodaházak projektvezetője. Véleménye szerint előbbi területen a hazai informatikai piac dinamikus bővülése és a szektor gazdasági ereje tükröződik a jelentős új irodaigényben, míg az állami szegmensben többek között a költséghatékonyságra való törekvés az oka a nagy számú költözésnek.

A projektvezető szerint a különböző, általában több százas dolgozói létszámmal rendelkező szolgáltató központok az elmúlt években is a budapesti irodapiac keresleti oldalának meghatározó szereplői voltak, és az idei év első hat hónapjában sem volt másként. „Ezek jellemzően jó légtechnikával ellátott egylégterű irodákat keresnek és az is fontos számukra, hogy az épületben legyen étterem vagy büfé az alkalmazottak számára” – mondta Tilki Róbert, a Robertson Hungary ügyvezető igazgatója.

A különféle ágazatokban dolgozó cégek gyakran igen eltérő igényekkel lépnek fel az irodaválasztás alkalmával, ami gyakran komoly kihívások elé állíthatja a bérlőkért versengő irodaházakat. „Az informatikai cégek sokszor különleges elvárásokat támasztanak az épület technikai infrastruktúráját és felszereltségét illetően, igénylik például, hogy megoldják az extra hűtést a szerverterem számára, vagy a bérlő is csatlakozhasson a szünetmentes tápegységhez” – említett néhány példát Tilki Róbert. Szintén visszatérő bérlői kérés, hogy a munkaterület jól árnyékolható, sötétíthető legyen, illetve, hogy az irodában alakítsanak ki feltöltődésre, kikapcsolódásra alkalmas helyiségeket is. Az IT-cégek szempontjából előnyt jelent egy irodaháznál, ha a környezetében működik valamilyen műszaki egyetem, vagy főiskola, amely a munkaerő utánpótlást könnyítheti meg számukra.

Az állami cégek, szervezetek számára kiemelt jelentősége van a jó tömegközlekedésnek, illetve a kormányzati gerinchálózathoz való kapcsolódási lehetőségnek. Az iroda belső elrendezését tekintve jellemzően a cellás megoldást preferálják a közszférában. Azoknál az intézményeknél, amelyek ügyfélforgalmat is kiszolgálnak, elvárás az irodaépületre nézve, hogy megoldható legyen az ügyfélközpont irodától függetlenül, kívülről történő megközelítése.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.