BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megrendítő pofont kapnak a kormánytól a nagy kereskedelmi multik

Újabb csapást mér a kormány a nagy kereskedelmi láncokra. A nemzetgazdasági minisztérium ma beterjesztette a kereskedelmi törvény módosítását, amelynek minden pontja ezt a cégkört érinti hátrányosan.

A javaslat szerint világörökségi helyszínnek minősülő területen nem lehet hipermarketet, nagyméretű szupermarketet és diszkontot üzemeltetni. A törvénytervezet a már meglévő ilyen üzleteknek 2018-ig hagy időt arra meg eltűnjenek a színről (vagy átalakuljanak üzemeltethető méretűvé). Ilyen üzlet világörökségi helyszínen 2015-től már nem nyitható. Hipermarketnek 5000, nagyméretű szupermarketnek 2500-5000, diszkontnak 400-2500 négyzetméteres alapterülettel számít egy bolt.

A másik csapás az a nagyoknak, hogy a tevékenységük 100 milliárd forint napi fogyasztási cikkekből származó árbevétel felett automatikusan erőfölényesnek minősülnek a piaci részesedésüktől függetlenül. Ebből például az fakad, hogy ilyen cégek ellen a Gazdasági Versenyhivatal eljárást folytathat gazdasági erőfölénnyel való visszaélés gyanúja miatt is.

A legérzékenyebb ütés a nagy kereskedelmi láncokra alighanem a harmadik szabályozott kérdéskör, amelyet a törvényjavaslat újraszabályozna. Eszerint a nagyobb forgalmú, napi fogyasztási cikkek kereskedelmével foglalkozó cégek maximum két évig lehetnek veszteségesek. (A napi fogyasztási cikkek forgalmába a törvény szerint nem kell beszámítani az illatszert drogériai terméket, háztartási tisztítószert és a higiéniai papírárut.)

Ha ezt a veszteségszabályt megszegik, akkor a második ilyen év üzleti jelentésének elfogadása után lényegében automatikusan lehúzhatják a rolót. E szabály alá azok a társaságok tartoznak majd, amelyek nettó árbevételének több mint fele napi fogyasztási cikk, árbevételük az egymást követő két évben egyaránt meghaladja az 50 milliárd forintot, és mérleg szerint eredményük nulla vagy negatív. A törvény az árbevétel- és veszteségszabálynál úgy fogalmaz, "bármely két év", ebből viszont nem egyértelmű, hogy a törvény visszamenőleg is értelmezhető, vagy a jövőre vonatkozik. (Az üzleti tevékenység első négy évére ez a szabály nem érvényes.)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.