BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elavult technikával dolgoznak a kkv-k

A magyar kis- és középvállalkozások (kkv) munkatársainak több mint a fele szerint javítana cégük ügyfeleinek kiszolgálásán, illetve növelné az ügyfelek elégedettségét, ha a társaság befektetne a legújabb IT-technológiákba. Egynegyedük úgy véli, a munkatársak produktivitásán látszódnának azonnal a beruházás eredményei – derül ki a Microsoft megbízásából negyedik alkalommal elkészített európai kkv-felmérésből, amely 16 országot érintett.

A felmérés során a munkavállalóknak mindössze 17 százaléka mondta azt, hogy vállalata, „szinte” papírmentesen működik, sok online és automatizált folyamatot működtetve. A válaszadók 41 százaléka szerint éppen zajlik a munkafolyamatok továbbfejlesztése az internetes technológia alkalmazásával. Ezzel szemben a dolgozók 31 százaléka nyilatkozott úgy, hogy még mindig sok papírt használnak, és elsősorban offline folyamatokat működtetnek. A lemaradás mértékét mutatja, hogy a magyar munkavállalók 79 százaléka szerint azért érdemes az irodában dolgozni, mert a távoli munkavégzésnek nincsenek meg a feltételei, míg Európában csak a munkavállalók 59 százaléka vélekedik így.

A magyar munkavállalók 29 százaléka használja a saját mobiltelefonját munkára, és csupán 16 százalék kapott vállalati okostelefont. A nagy többség helyhez van kötve Magyarországon: 54 százalékuk a munkaadó tulajdonában lévő asztali számítógépet, 26 százalékuk pedig – szintén a munkaadó által biztosított – laptopot használ a napi munkához. A tablet munkahelyi alkalmazása egyáltalán nem jellemző Magyarországon – 9 százalék említette –, miközben az európai átlag 22 százalékos. Az eszközök használatában az olasz kisvállalkozások alkalmazottai mutatták a legnagyobb rugalmasságot: közel egyötödük használ asztali számítógépet, laptopot, okostelefont és tabletet munkája során. A csehek és a magyarok körében a legkisebb a valószínűsége a négy eszköz együttes munkahelyi használatának, öt, illetve 4 százalékos aránnyal.

Vass Gábor, a Microsoft vállalati és partnerkapcsolati üzletágának igazgatója szerint egyre inkább elmosódik a határ a munkahely és az otthon, a céges és a saját gépek között.

– A Gartner előrejelzése szerint 2017-re a munkaadók fele elvárja majd az alkalmazottól, hogy a saját eszközeit munkavégzés céljára is használja. Ám a Microsoft kimutatta azt is, hogy ez fordítva is működik: a magyar kis- és középvállalkozásoknál a hivatali eszközöket magáncélra is igénybe lehet venni – hangsúlyozta az igazgató. – Most már a kis és közepes cégek életében is megjelentek azok az igények, amelyek a felhőtechnológia alkalmazását teszik szükségessé – emelte ki Vass Gábor. – Három éven belül a hazai kkv-k több mint fele felhőszolgáltatásokat használ majd a produktivitás növelése és a hatékonyabb kapcsolattartás érdekében.

Nőhetne a hatékonyság

A felmérés szerint a munkavállalók pontosan érzékelik, hogy hazánkban a modern megoldások alkalmazásában jelentős a lemaradás, és tisztában vannak azzal is, hogy ez csökkenti vállalatuk versenyképességét. A válaszadók 35 százaléka szerint az új technológiákkal a vállalat gyorsabban bővülhetne, míg 39 százalék értett egyet azzal, hogy a cég sokat spórolhatna a modernizálással. A válaszadók 27 százaléka szerint a belső kommunikáció is sokat javulna, negyedük véli úgy, hogy a mindennapi munka hatékonysága lenne jobb.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.