BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Importot erősít a kazánszigor

A tervek szerint a nem lakossági fogyasztók csak szeptember 26-ig, a lakosságiak pedig a jövő év első napjáig kaphatnak engedélyt hagyományos kazánok használatba vételére. Ezt követően csak az előbbieknél jellemzően kétszer drágább, meghatározóan importból származó, de nagyobb hatásfokú berendezéseket helyezhetnek üzembe. A 86 százalékosnál magasabb hatásfok uniós elvárás.

Uniós elvárásnak tesz eleget Magyarország azzal a szabállyal, amely időkorlátot szab a legfeljebb 86 százalékos hatásfokú kazánok használatba vételi engedélyének kiadásához. Ilyen engedélyt a nem lakossági kazántulajdonos csak szeptember 26-ig, a lakossági 2015. január 1-jéig kaphatna (a határidőt módosító rendelet ugyan a tervek szerint már megjelent és hatályba lépett volna, de ez végül eddig nem történt meg). A nagyobb, akár száz százalék fölötti hatásfok úgy érhető el, ha a berendezés hasznosítja a gáz elégetése után távozó, még forró anyag hőjét is.

Az erre képes kondenzációs kazánok azonban általában kétszer annyiba kerülnek, mint a hagyományosak. Ennek alapján várható, hogy azok a háztartások és vállalkozások, amelyek a magasabb árat nem engedhetik meg maguknak, igyekeznek kihasználni az említett határidők adta lehetőséget, tudomásul véve, hogy később fajlagosan több gázra lesz szükségük ugyanolyan hőmérséklet eléréséhez, mint a jobb hatásfokú termék használatával.

A Víz, Gáz, Fűtéstechnika című szaklap szerint míg egy hagyományos, 26 kilowattos kombi kazánkészülék legalább 150 ezer forintba kerül, addig egy ugyanilyen teljesítményű kondenzációs ára 230 forintnál indul. Ennek alapján az utóbbi berendezés öt évvel hosszabb idő alatt térül meg, ráadásul ennél jelentős többletköltséggel jár a meglévő fűtésrendszernek a kondenzációs kazán miatti átalakítása. Igaz, átalakításokra egy régi hagyományos kazán új hagyományossal való felváltásakor is szükség van azért, mert igazodni kell az elmúlt időszak jogszabályváltozásaihoz. Ezek például az égéstermékek elvezetésére és a berendezés levegővel való utánpótlására vonatkoznak.

A kondenzációs kazánra való átállás teljes költsége egy 50 négyzetméteres, emeleti lakás esetében körülbelül 800 ezer forintba kerül a lap számítása szerint. Az 50–100 négyzetméteres lakásban élőknek ennél jellemzően kisebb megtakarításuk van. Viszont akinek megvan a szükséges forrása, az – maradva az 50 négyzetméteres lakásnál – évente legalább 30 ezer forinttal csökkenheti a gázszámláját.

A szaklap az év elején feltételezte, hogy a kondenzációs kazánok ára esni fog a jogszabályi változás miatt, öt-tíz év múlva pedig annyiba fognak kerülni, mint most a hagyományos termékek. A hirdetésekben valóban van bőven példa árcsökkentésekre: így egy bruttó 336 ezer forintos kazánt most bruttó 230 ezerért kínálnak, egy 468 ezrest 274 ezerért vagy egy 799 ezer forintost 539 ezerért. Ám a leértékelést egy lapunknak nyilatkozó kazánkereskedő egyszerűen a fűtési idény közeledtével magyarázta, azt a feltevésünket pedig elutasította, hogy a piacról hamarosan kiszoruló, 86 százalék alatti kazánok ára is esni fog. Viszont megerősítette a Világgazdaság feltevését, hogy a magasabb hatásfok elvárása egyúttal a hazai termékek háttérbe szorulását és az import erősödését is jelenti. A Magyarországon most kínált kondenzációs kazánok jellemzően Buderus, Bosch, Junkers, Vaillant, Viesmann, Saunier Duval, Ariston és más, külföldi cégek termékei.

A nagy kazánátállásról és az ErP-irányelvek következményeiről szól a Világgazdaság szeptember 17-i konferenciája, ahol az érdeklődők mindent megtudhatnak a kérdésről. Részletek a vg.hu/konferencia oldalon.

Nagy feladat előtt a hazai gyártók

A kondenzációs kazánok egyik hazai gyártója a MPF Holding tulajdonában lévő FÉG, de forrásunk szerint ez a társaság is inkább összeszerel, mint gyárt, mert a termékében viszonylag kevés a saját és sok az importalkatrész. Honlapján 99 és 108 százalékos hatásfokú Coopra kazánt kínál a társaság. Ismert, hogy a Hajdunak is van 100 százalékosnál magasabb hatásfokú kondenzációs kazánja. A kazánkereskedő szerint a kondenzációs kazán gyártására nem könnyű átállni, mert sok a műszaki buktató és a hibalehetőség. Még a termék eredeti kifejlesztője, a hollandiai Remeha is megmaradt a piac középmezőnybeli szereplőjének, a prímet pedig a németek viszik.


Egy alap kondenzációs kazán ára 300

Kivitelezés, anyagköltség 190

Kéménycsere, alapanyag és költségei 220

Gázterv, engedélyek, admiisztráció 80

Összesen 790

*Év eleji árak alapján

Forrás: Víz, gáz, fűtéstechnika -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.