BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A zuhanás éve

Idén folytatódott a nyersanyagárak lemorzsolódása, a CRB commodity index 24 százalékkal csökkenve 13 éves mélypontjára esett. Főleg az energiahordozók ára zuhant nagyot, de a fémek is rosszul teljesítettek.

A nyersanyagtermelőknek idén két nagy ellenségük volt, a kereslet és a kínálat, ehhez csatlakozott harmadikként a dollár, amely további 9 százalékot erősödött a devizakosárral szemben. Az euró-dollár árfolyam az év eleji 1,20-ról 1,10 alá süllyedt, és nyomás alatt tartotta a többségében dollárban jegyzett áruféleségek árát. Miközben a még korábban elhatározott kapacitásbővítések miatt a különböző nyersanyagok termelése magas szinten maradt, a fő felvevőpiacon, Kínában folytatódott a gazdaság átállása: a nyersanyagigényes exportvezérelt növekedés helyett egyre inkább a belső fogyasztás és főként a szolgáltatások vették át a szerepet, vagyis a nyersanyagkereslet csökkent. Ráadásul Kína is több területen felfuttatta mostanra a termelését, például finomított olajtermékekből maga is exportálni kezdett, ami zavart okozott az amúgy is túlkínálatos piacon.

A legnagyobb figyelem az olaj újabb zuhanását övezte, az energiahordozó a 2014 végi 56 dollárról 38 dollárra esett, vagyis 32 százalékkal értékelődött le. Ez a Brent típusú olajra vonatkozik, az amerikai WTI már eleve alacsonyabbról indult. Mostanra a korábban a tíz dollárt is meghaladó különbözet a két típus között elolvadt, miután az Egyesült Államok év végén engedélyezte az olajexportot, és a várhatóan idén belépő iráni olaj elsődleges célpiaca is Európa lehet. A zuhanás üteme kisebb volt, mint 2014-ben, amikor 110-ről 56 dollárra esett, vagyis feleződött a jegyzés, mégis a CRB árupiaci indexen belül az energiahordozók voltak a legrosszabban teljesítő komponens. Az ok továbbra is a túlkínálat, a szaúdiak vezette OPEC továbbra sem hajlandó a kitermelés visszafogására az árak stabilizálása érdekében. Ősszel, a fogyasztás szokásos mérséklődésével párhuzamosan egyre inkább megteltek a tárolók, a felesleg raktározására egyre kevesebb a lehetőség. Ez lehet az elsődleges oka, hogy az év utolsó három hónapjában 50-ről 38 dollárra zuhant a hordónkénti ár.

A második leggyengébben teljesítő komponens az ipari fémek voltak, talán itt a legközvetlenebb a kapcsolat a kínai gazdaság lassulásával és átalakulásával. A réz 2014 végéhez képest 26 százalékkal lett olcsóbb, a vasérc ára 44 százalékot zuhant, és jelenleg valamivel 40 dollár fölött mozog a tonnánkénti azonnali ár. Kína felhasználása már két éve csökken, a piaci szereplők pedig a Reuters felmérése szerint arra számítanak, hogy 2016-ban 30 dollár alatti árakat is láthatunk.

Lefelé csorgott a nemesfémek ára is, az aranyba fektetők számára azonban nem 2015 volt a kemény év, hanem 2013, amikor 1700-ról 1200 dollárra esett az unciánkénti ár. A nemesfém idei gyengülése 9 százalékot tett ki (1190 dollárról 1076 dollárra), ami megegyezik a dollár erősödésének mértékével, vagyis számos más devizában nem lett olcsóbb a nemesfém, ahogy már 2014-ben sem.

Elemzők között egyre elterjedtebb nézet, hogy csak egy nagy katarzis, egy jelentős nyersanyagtermelő cég vagy ország kapitulációja hozhatja el a fordulatot. A nagy nyersanyag-kitermelő és -kereskedő cégek már hosszú évek óta a túlélésért küzdenek, ami meg is látszik a Glencore (–69%), vagy a BHP Billiton (–43%) részvényárfolyamán, eddig azonban sikerült talpon maradniuk. A brazil reál 33, a dél-afrikai rand 24 százalékos vagy az orosz rubel 14 százalékos idei zuhanása is elsősorban az árupiacok mélyrepüléséhez köthető, mint ahogy 2015 egyik figyelemre méltó piaci jelensége, a magas kamatozású vállalati kötvények árfolyamesése is összefügg vele, mivel ezek kibocsátói között szép számmal vannak olajkitermelők és bányavállalatok.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.